Komoly kérdés! Az iskolaorvosnak tényleg joga van megnézni a nemi szervem, sőt a hüvelyem is? Mi van, ha nem engedem?
Több helyen is olvastam, hogy lányoknak ilyen iskolai vizsgálaton kellett részt venni. Ilyen komolyan létezik? Hogy fel kell feküdni az asztalra szétett lábakkal, olyat nem csak nőgyógyász szakorvos csinálhat? Nekem is volt iskolában orvosi vizsgálat, de bugyimat senkinek eszébe sem jutott "leparancsolni" rólam, a melltartót igen, de az nem érdekelt.
Mi lett volna, ha ilyen lett volna és én nem engedem? Ehhez joga van?
Ha most annak tanulsz akkor kérlek,hogy állj majd ki a fiatalok jogaiért és akár amikor ez a téma előkerül akkor hozd fel az oktatónak.
Az az igazság egy egyetemi tanàr pár éve írt az Ombudsmanhoz ebben a témában,ez a köziránytűben itt a neten is fent van(köziránytű iskolaorvosi vizsgálat így probáld keresni)és sajnos annyit írtak vissza hogyn eddig panadz nem, érkezet.
Tehát ha te,meg mások,akár oktatóid,orvosok akiket ismersz(azért őket jobban megbecsülik,jobban adnak a szavukra,nézeteikre,álláspontjukra)összeállnàtok és írnátok erről akkor el tudnátok változást indítani,mert ha soha senki nem csinál semmit nem lesz változás!
Olyan változásra lenne szükség,hogy ez ne kötelező vizsgálat legyen,hanem a gyerek,szülő eldönthesse résztvesz rajta,ha nem akkor természetesen kérdésekre szívesen válaszol(pl.mensi,fehér folyás,van e szőrzet,fitymát hátra tudja e húzni)de ezt is csak egyenként!!!
És tudja is hogy nem,kötelező!
A fiúknál még rosszabb a helyzet mert ott még csakoribb mostanába hogy 3-5 fő boxerba orvos elé megy,alapvizsgálatokat megnézik,majd közlik húzzák le a boxert,magyarul álljanak ott a többiek előtt meztelenül és előttük húzzák a fitymát akàr többször hátra,meg emeljék meg a golyót,de van ahol pucéron ágyra kell feküdni majd a többiek előtt az orvos maga tapintja át a golyót,húzkodja a fitymát.
Ez tök intim vizsgálat,ezt csak négyszemközt kellene elvégezni,csak ha beleegyezik a gyerek.
Ja és a dr többnyire ellenkező nemű,nő.
Ez fősuli v. egyetem?
Gondoltad hogy a témàt felhozod?
Te beteg vagy basszus és fogalmad sincs mi megy a magyar eüben! Addig örülj, amíg van pénz szűrővizsgálatra, mert már ez is lassan luxus! Nem mindenki képezett szakember és nem is mindenki van annyira intelligens, hogy észrevegye a gyerekénél a bajt és szakorvoshoz vigye. A gyerek meg maradandó egészségkárosodást szenved. Bizonyára nincsen gyereked, mert akkor nem írnál ilyen fennhangon.
Egy kis lázadó kamasz lehetsz, aki eddig az élet napos oldalát látta, halvány lila gőze nincsen semmilyen betegségről, maradandó állapotról. Menj vissza az iskolapadba és tanulj te, mert rád fér. Nem lázítani kell, hanem örülni, hogy ilyen állapotok között, ami itthon van, valaki még ránéz a gyerekekre!
Kijártam már pár iskolát és megnyugtatlak, egyikőnket sem érte egyetlen atrocitás sem a vizsgálat alatt, mindenki túlélte, nem lett lelki károsult. Ja, hogy a kiszűrtek kaptak lehetőséget gyógytestnevelésre, ortopéd cipőre, valaki soron kívül mehetett a tüdőgondozóba és még időben kapott antibiotikumot is, mert fertőzése volt, amit senki nem vett észre, csak a doktornő.
Senkinek nem huzogatták a bugyiját, elsőben nézték a fiúk fitymáját és rögtön szűrtek is ki két gyereket. (utólag mondták el, akkor ez titokban maradt)
Talán megér pár perc kellemetlenséget, hogy néha szakember is lásson, ne csak a laikus szülőd, aki elárulom sokszor nagyon is bizonytalan. Majd ha szülő leszel, akkor rájössz, hogy vannak sokkal fontosabb dolgok is az életben egy iskolaorvosi szűrésnél.
Ha téged ért lelki károsodás valami miatt, akkor keress föl pszichológust. Segíteni fog.
"Ez tök intim vizsgálat,ezt csak négyszemközt kellene elvégezni,csak ha beleegyezik a gyerek. "
Persze egy 6 éves abszolút van olyan képzett, hogy fel tudja mérni a nem beleegyezésének a következményét... Nem véletlen nevezik kiskorúnak a 14 éven aluliakat.
Kedves előző, vagy nem figyelsz oda, vagy szándékosan kötözködsz.
Nem volt itt szó 6 éves gyerekről, csecsemőt se biztatott senki hogy ne hagyja a pelust levetni!
Ami a probléma, az az, ha 14 felett a FÉRFI orvos lehuzatja a bugyit a lányokkal, és ahogy írták itt régebben, volt olyan is hogy felfektették az ágyra és széttetették a lábát is!
No ez lehet probléma, nem az amit itt összeirogattál ledorongolva a másikat, aki kifejtette véleményét.
Amúgy csak mint érdekesség...tegnapi hír az indexről:
" [link]
"Ami a probléma, az az, ha 14 felett a FÉRFI orvos lehuzatja a bugyit a lányokkal, és ahogy írták itt régebben, volt olyan is hogy felfektették az ágyra és széttetették a lábát is! "
Ilyen biztosan nem volt az iskolaorvosi vizsgálat alatt. Valakinek élénk a fantáziája, aki ilyeneket híresztel. Azt meg mellékesen jegyzem meg, hogy az orvos neme nem szabadon választható és nem is a nemével gyógyít. Az megy, aki ahhoz a körzethez tartozik, oda van beosztva. Nem férfi, vagy nő kérdése. Az orvos orvosként kezeli a páciensét és ennek fordítva is így kell lennie.
Az orvos orvosként kezeli a páciensét?..
Minden esetben?...
Vagy a vágyaidat vetíted ki a valóságra?..
71%-os valóban te csavatod itt ki a szavakat rendesen,nem óvis gyerekről van szó,de óvis kisgyereknél ha a bugyi tartalmát akarja a doki megnézni csak szülő jelenldétêben,mert olyan kicsi egy 6 éves(ÉS ITT NEM RÓLUK VAN SZÓ)hogy meg is ijjedhet ha valaki csak úgy elkezdené a fitymáját húzkodni,vagy a heréjét nyomkodni!!!!
Itt senki sem sima gerinc vizsgálatról,szem,lúdtalp,vérnyomas mérésről ír!!!!
Itt a nemiszervek vizsgálatáról van szó,meztelen vizsgálatokról,tömeges,más diák jelenlétêben történő vizsgálatról!!!!
Ezt ellenezzük!!!!
És nem kamu,bizony közép iskolás lányok is írtak hogy 3-5 főnek kellett bemenni 1 bugyiba az orvos elé és az alap vizsgálatok után ágyra fel kellett feküdnie csak bugyi volt rajta(a többi lány közben ott állt és mindent látot)és lehúzatták a bugyiját,(tehát a végén mindenki előtt teljesen meztelenül kellett feküdnie széttett lábakka),szét kellett a lábát raknia és szóltak hogy kézzel a szeméremajkait húzza szét!
Ez nem kamu!!!!
Bocs,de ez teljesen elfogadhatatlan!!!
Ha neked az hívd be a kolleganőid és vizsgáltasd meg magad így!!!
Fiúk ugyanerről írtak hogy ( kis és nagy kamaszok)többiek előtt kellett húzogatni a fitymájuk.
Ha te a kollegák előtt nem teszed ezt meg,akkor miről dumálsz itt?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!