Szükségem lenne némi információra, véleményetekre?
Júliusban volt egy vetélésem, és a II. sz. női klinikán végezték el a missed ab műtétet. Dr. Timmermann Gábor magánorvos utalt be oda a műtétre. (hozzá jártam előtte is). Szóval azóta nem jött meg a menszeszem, és már nagyon aggódok emiatt. Voltam kontrollon a dokimnál egy hónappal a műtét után, amikor is ultrahanggal megvizsgált, és azt mondta minden ok. Októben elején visszamentem, és mondtam Neki, hogy még nem jött meg a műtét óta. Újra Uh-t csinált, azt mondta, hogy be kell indítani a mensit. Akkor adott clostibegyt tablettát, és felírt 200mg E vitamint naponta. Azt mondta, hogy ez segíteni fog. Már egy hónapja beszedtem a gyógyszert és nem változott semmi. Kezdek nagyon aggódni, hogy valami baj lehet. Az arcom tele van pattanással másfél hónapja,(soha nem néztem így ki) már voltam bőrgyógyászaton, és a bőrgyógyász Klion tablettát adott rá, illetve Skinoren krémet. Sajnos nem használnak ezek sem, de gondolom azért, mert nőgyógyászati gondból keletkezhettek.
Vissza kellene menni a nőgyógyászhoz, de már nem győzöm anyagilag.
Előző hónapban orvosnál és gyógyszertárba 19663 Ft-ot hagytam ott, és semmi nem lett jobb. Ha vizitre megyek az is 7000 Ft. A semmiért nem akarom kifizetni.
Szerintetek mit csináljak? Itt a közelben van az Uzsoki utcai kórház, menjek oda szakrendelésre? Mik a tapasztalatok? Egyáltalán itt van szakrendelés? vagy az Örs vezér teréhez tartozik, és itt csak a szülészet van? Mennyire vagytok megelégedve az Uzsokival? Illetve tudtok ott valakit ajánlani?
Merjek szakendelésre menni? Kivizsgálnak lelkiismeretesen? Mert ha rendbe jövök, akkor szeretnénk újra babával próbálkozni.
Sztk kontra magánrendelés. Mi a véleményetek?
Előre is köszönöm a segítségeket. Minden gondolatot várok.
Még valami. A nagynénim a Szent Imre kórházhoz tartozik, azt mondat bejelent az ő dokijához, ha szeretném. Mik a vélemények arról a kórházról? Érdemes lenne annyit utazni, amikor az Uzsoki 5 percre van tőlünk?
Köszi





én azt nem tudom, hogy ha valaki nem engedheti meg magának minek jár magán dokihoz? a TB-det akkor minek fizeted? Van egy csomó normális "sztk"-s doki, aki normálisan megvizsgál.
A bőröd a menzesz miatt olyan, ha megjön 2 nap alatt ki fog tisztulni. Addig ne kenegesd semmivel ,mert felesleges.
Valószinűleg el van vékonyodva a méhnyálkahártyád és nem tud leválni. menj el ha 2-3 héten belül sem változik a dolog, de ne addig akinél eddig voltál, mert ezek szerint szarik bele. Egy UH-val nem tudnak pl hormon szintet mérni, hogy hormonálisan minden rendben van e. lehet az borult fel.És lehet a colysto. még jobban rátett.
Csináltass hormon szintet mindenképp. ha gondolod, én kórházban dolgozom, tudok neked ajánlani orvost (orvosokat).
Igazából azt nem tudom megengedni magamnak, hogy havonta többször úgy menjek rendelésre, hogy semmi eredmény. Ha minden ok lenne, a sima babavárós kontrollokra, vagy esetenkénti problémákra ki tudom fizetni. Csak az keserít el, hogy a csomó pénzt feleslegesen dobálom ki. Sajnos nagyon sok nőgyógyászati problémám van, folyamatosan visszatérő fertőzés, nagyon hajlamos vagyok mindent összeszedni. Elég hozzá az, hogy a munkahelyemen elmegyek Wc-re. na mindegy. Sokáig jártam Sztk-ba, és nem változott semmi. Volt időszak, hogy 3 hetente kellett nőgyógyászhoz menni. Úgy gondoltam, inkább fizetek egy magándokinak, csak végezze jól, és lelkiismeretesen a munkáját.
Egyébként ez a doki is elküldött hormon vizsgálatra, csak sajnos még nem jött meg, így nem tudok elmenni. Azt mondta, hogy a ciklis elején és végén kell menni. Szóval erre várok.





A te eseted is kiválóan példázza, hogy legtöbbször semmivel sem kapsz különb figyelmet, ha egy vagyont fizetsz a magánorvosnál (tisztelet a kevés kivételnek) mint ha az ingyenes (hiszen fizetsz tb-járulékot)sztk rendelésre mennél.
Nagyon sajnálom, ami történt, remélem, hamarosan rendbe jössz. Mindenképpen azt javaslom, menj a sima szakrendelésre. Biztos lehetsz benne, hogy lelkiismeretesen fognak kezelni. Sajnos az Uzsokiban nem ismerek senkit, de a Szt.Imrében mondjuk a Dr Zsolnay Bertalant nyugodt szívvel ajánlom. Nagyon tapasztalt, higgadt, türelmes, kedves ember.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!