A spirál/hurok méhen belüli, tartós fogamzásgátló eszköz. Itt nem valódi spirálról van szó, hanem általában egy műanyag, T-betűt formázó eszközről, melynek gerincén fémspirált vagy hormont helyeznek el. A spirál használatát főként a már szülteknek javasoljuk, és elvileg inkább a fémes spirálokat tehetjük fel fiatalabbaknak, mert abból van kisebb méret és vékonyabb is.
A spirál, ha fémmel kombinált
A fémmel kombinált méhen belüli eszközökről általában azt mondjuk el, hogy mellettük gyakran bővebb, görcsösebb a menstruáció, és azt, hogy használatukkor a kismedencei gyulladásos folyamatok esélye is megnőhet. Klasszikusan azoknak a hölgyeknek ajánljuk, akik már szültek.
Ára: 8-9 ezer forint
Előnye:
Ezeket az eszközöket alkalmazva nem teszed ki szervezeted tartós hormonhatásnak
Nem kell attól sem félned, hogy elfelejted, mint a tablettát - persze az 5 éves cserét nem tanácsos elfelejteni)
90% körüli biztonság élvezhető
Tetszőleges időben felfüggeszthető
Úgy tűnik, Amerikában reneszánszát éli a spirál. Korábban meddőséget okozó hatását perekben bizonygatták, s így a 80-as években csaknem eltűnt a piacról. Modern kutatási eredmények azt látszanak igazolni, hogy a petevezetőt elzáró kismedencei gyulladások esélye nem függ a spirál viselésétől, még korábban nem szült hölgyeknél sem.
Az egyetlen valódi kockázati tényező a Chlamydia fertőzés lehet, melyről fontos tudni, hogy spirál nélkül is hasonló eredményhez vezethet. Emellett a hatóanyag nélküli (hagyományos) spirálok a kutatások szerint 40% körüli védelmet nyújtanak a méhnyálkahártya daganatos betegségei ellen. Ez a tudomány, de mit mutat a valóság?
Fogamzásgátlás spirállal - a nőgyógyász szemével
Spirállal az élet
A spirált viselő hölgyek nagy része felhelyezteti, majd lényegében el is felejtheti az eszközt a következő 5 évben – különösebb panasz nélkül éli életét.
A bővebb menstruáció tűrhető „mellékhatás”, bár viszonylag gyakrabban tapasztalható enyhébb folyásos, alhasi fájdalmi panasz, és talán kicsit gyakrabban van szükség antibiotikumra.
Ritkán sajnos tanúja lehettem szinte életet is veszélyeztető kismedencei, illetve teljes hashártya-gyulladásoknak is. Ilyen fokú gyulladást pedig csak spirálviselés mellett tapasztaltam. Ezekben az esetekben azonban a gyanús tünetek felmerülésekor, sőt már az igen kellemetlen panaszok fennállásakor sem mentek a hölgyek orvoshoz, az 5 éves cserére vonatkozó javaslatot pedig sok-sok évvel túllépték - vagy szélsőséges esetben, a korábbi cserekor az eszközt valahogy elmulasztották eltávolítani (ez kollégáim hibája), így egy régi és egy újabb spirál volt egyszerre a méhben.
A spirál, ha hormont tartalmaz
A méhen belüli fogamzásgátló eszközök fejlődésének következő lépése a hormont tartalmazó spirál. A fejlesztés célja az volt, hogy a fenti lehetséges mellékhatásokat megszüntessék. Ez sikerült is.
Előnye:
A teherbeesés gyakorisága a nullát közelíti, mely a méhen kívüli terhességre is vonatkozik.
A hormonos spirált viselő nők 80%-a nem vagy csak igen minimálisan menstruál.
A gyulladások talán még a spirált nem viselő hölgyekhez viszonyítva is ritkábbak.
A menstruációhoz társuló fájdalmi panaszok csökkennek, gyakran az endometriosis nevű betegség is javuló tendenciát mutat.
A méhnyálkahártya daganatok kialakulásának esélye tovább csökken,
A rákot megelőző állapotok meg is gyógyulhatnak.
Ennyi jó mellett persze kell, hogy legyen valami rossz is. Kellemetlen lehet, hogy az első 3 hónapban - az átállási idő alatt - mindenféle vérzés, elhúzódó pecsételés lehetséges. Időnként panaszmentes ciszták képződhetnek a petefészekben, melyek néhány hónapos megfigyelés után eltűnnek.
Az ár is jól megfontolt döntést igényel: az eszköz jelenleg 50 ezer Ft körüli összegbe kerül.
Spirál SOS helyzetre?
Érdemes még megemlíteni, hogy a spirált sürgősségi fogamzásgátlóként is lehet alkalmazni. Azoknál, akiknél egyéb körülmények lehetővé teszik, és a tartós viselési szándék is fennáll, ott védekezés nélküli együttlétet követően 3-5 napig felhelyezhető, és kivédheti a megtermékenyült petesejt beágyazódását.
Összefoglalásul
Mit tegyen, aki ezt a fogamzásgátlást szeretné alkalmazni? A rendszeres méhnyakszűrés mellett nőgyógyászati vizsgálat szükséges az esetleges fertőzések megítélésére. Szükség esetén érzékeny DNS kimutatáson alapuló módszerekkel ezek kizárhatók. A felhelyezést megbízható orvossal, rendszerint ultrahang-ellenőrzéssel érdemes kivitelezni. A kontrollokat és az 5 éves cserét fontos betartani, illetve kellemetlen szagú folyás, rendellenes vérzés, alhasi fájdalom, láz esetén mihamarabb érdemes nőgyógyászhoz fordulni.
Antibiotikumos kezelés az állapotot rendezheti, de gyakori panaszok esetén megfontolandó a spirál eltávolítása. Mindezek betartásával azonban a spirál biztonságos és hatékony fogamzásgátló eszköz. Mindegyik formája – tehát a hormonos is - alkalmazható a szoptatás alatt. Ha úgy döntesz, hogy ezt a védekezési módszert használod, fordulj nőgyógyászodhoz. A felhelyezést elvileg bármelyik szakorvos el tudja végezni, azoknak az orvosoknak, akik méhen belüli műtéteket végeznek, talán gyakorlottabb a kezük.
A hátránya:
A férj megjelenik a nôgyógyász rendelôben.
-Doktor úr, maga rakta fel a spirált a feleségemnek?
-Igen.
A férj letolja a gatyáját és mondja:
- Akkor ezt szedje le!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!