Mensturációs fájdalomra mennyire hatásos a Spedifen nevű vízben oldható por? (600 mg-os)
Nagyon erős, elájulós, rosszullevős, hányós hasfájásom van minden hónapban. Már mindent kipróbáltam, de semmi nem használt, még a lónyugtató cataflam sem. Minden hónapban rettegek szó szerint. Ilyen erősségű fájdalomra jó ez a gyógyszer?
20/L köszi
Szia!
Nem tudom olvasod-e még, de gondoltam megírom, hogy tegnap voltam dokinál, amellett hogy nagyon bunkó volt azt mondta, hogy nem tud rá mit adni, csak egy homeopátiás bogyót, amit kúraszerűen kell használni, tehát az első pár hónapban nem ér semmit, emellett majd 3000 forint. Vagy pedig azt mondta, hogy szedjek fogamzásgátlót, amit én semmi szín alatt nem akarok.
Utána elmentem a patikába, ahol értelmes emberekkel tudtam erről beszélni. A Flector valóban csak vényre kiadható, ezt is pár hónapja szigorították, viszont a patikusnő javasolt egy vény nélkül kapható fájdalomcsillapító és görcsoldó gyógyszert, a Voltaren dolo 25 mg diklofenák tartalmú tablettát. Azt javasolta, hogy kettőt vegyek be belőle, mert ugyanaz a hatóanyaga, mint a Flectornak, csak az 50 mg-os. Ma reggel megjött és jöttek vele az iszonyú fájdalmak, bevettem kettőt ebből a Voltarenből és tényleg hat. Nem túl gyors, de hat!
Gondoltam leírom, hátha neked is használ valamit.
Szép napot! :)
Köszönöm Tinker Bell, igen olvasom még, mert jön róla email.:)
Köszi, hogy megírtad a tapasztalatodat, én még nem voltam nődokinál, mert még nem volt rá időm, de van is időm még a köv. menstruációmig hálisten. Hát, ez nem valami bíztató, hogy bunkó volt Veled:( Igen, homeopátiás cuccokról én is hallottam, és pont ezért nem tetszik, mert sokáig kell használni, és ha meg nem hat, akkor kidobtál egy rakás pénzt:( Fog.gátló nálam is az utolsó helyen szerepel a lehetőségek listáján.
Ha azt mondták Neked, hogy a Flector tényleg jó, akkor megkérem a házidokimat, hogy írja fel, mert ő rendes, nem fog ezen balhézni, és kikérem a véleményét a Voltaren dolo-ról, amiről írtál.:)
Remélem mihamarabb meg tudsz szabadulni a görcseidtől, sok szerencsét, jó egészséget:)
Uhhh...én már mindent kipróbáltam.A spedifenből egyszer majdnem egy egész 12-es csomagot bevettem egy nap,de semmit nem használt.Nekem sajnos fejfájás miatt alapból sok flectort kellett szednem régen és már megszokta a szervezetem,így azt is dupla dózisban szedem mensi alatt.
A legjobb az egészben,hogy eleinte csak az első nap volt ilyen....most már hármat szenvedek.
Babát szeretnénk,és nagyon remélem ,hogy szülés után tényleg jobb lesz.
Anyumnak jobb lett...hátha :)
Előző vagyok....én szedtem fogamzásgátlót ez miatt,de az sem ért semmit.
Ami még nagyon rossz nálam,hogy ha nem veszem be időben a dupla flectort,akkor később kijön belőlem....Olyankor jön a doki algopirin-cerucal-xanax injekcióval.(A xanax azért,mert addigra bepánikolok)
Ettől aztán alszom vagy 16 órát és arra a hónapra el van felejtve.
De sajnos így nem lehet mindig csinálni....
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!