Másnál is előfordul ilyen? (ha érdemben nem tudsz hozzá szólni megköszönném ha tovább haladnál)
Már körülbelül 5 éve hogy abba hagytam a fogamzásgátló szedését. Annak idején nagyon rosszul voltam a menzesz idején, annyira hogy kikelni sem tudtam az ágyból, erre írta fel akkor a nőgyógyász a fogamzásgátlót. (17 éves voltam) Jó nagy butaság volt igen, én is tudom, de már mindegy.
Akkoriban jöttem össze a párommal, akkor kezdtünk nemi életet is. Majd évek elteltével fellépett nálam egy gombás fertőzés amivel elmentem nőgyógyászhoz. Írt fel rá krémet, ami ideig óráig segített is, majd újra jelentkeztek ezek a tünetek (sárgás folyás, enyhe viszketés, kipirosodás), akkor másfajta krémet kaptam tőle és hüvely kapszulát is, ami ha jól emlékszem működött is. Meséltem neki hogy nincs libidóm, amit annak tudott be hogy a fogamzásgátló miatt van, hagyjam abba a szedését de idézem:,, hát akkor ne szedje tovább, csak ne essen teherbe'' :'D nagyon megalázó élményként éltem meg az egészet, több ok miatt is de azok annyira nem is lényegesek most, egy idős doktor úr volt egyébként. Innentől eldontottem hogy ide sem jövök többet.
A fogamzásgátlót tehát abba hagytam, libidóm ugyanúgy nem volt, maradtak ki menstruációim és a ciklusom teljesen felborult.
Elmentem magán nőgyógyászhoz, egy hölgyhöz akihez azóta is járok, ő csinált hüvelyi ultrahangot és kiderült hogy cisztak vannak a petefészkeimben. A HPV szűrés eredménye negatív. A cisztakat étrend kiegészítővel és testmozgással tudtuk is orvosolni, a ciklusom is rendszeressé kezdett válni, sőt már az is volt, viszont libidóm mai napig nincs (a cisztak pár hónapja hogy felszívódtak). Mostanában tapasztalom hogy a ciklusom kezd ismét felborulni. Lehet a sok stressz az oka, a libidónak meg talán az hogy nem tudunk úgy külön lenni a szülőktől, de nem tudom lehet csak kifogás amit rámondok.
Ez az első tartós kapcsolatom és tudom hogy az évek elteltével a nemi vágy csökken, ezzel tisztában vagyok, de én egyáltalán nem akarom. Se a pornót nem nézném, se magam nem melegíteném ki, más férfira sem gerjedek be ha mondhatom ilyen csúnyán, mert igen felmértük mint opció ezt is, hogy talán már nem szeretem a párom testileg, de nem ez az ok. Nagyon ritkán előfordul hogy én is kívánom, nyaraláson csak magunk voltunk akkor jobban akartam, lehetséges tényleg hogy a szülői jelenlét van a dologban (nagyon túlgondolós vagyok, nehezen kapcsolom ki az agyam ilyenkor)
Én valami hormonális egyensúly felborulásra gondolnék, de fogalmam sincs tényleg, a nőgyógyász szerint radiológiailag negatív, és nem lát semmi kórosat.
A ciklusom viszonylag okés, de ez a libidó dolog nagyon aggaszt.
Kérlek szépen titeket ha hasonló cipőben jártok, vagy jártatok írjatok le a tapasztalataitokat, tanácsokat is nagyon szívesen fogatok.
Előre is köszönöm, és azt is hogy ha elolvastad, már ez is sokat jelent hogy kiírhattam magamból.
Üdvözlettel egy elkeseredett 23 éves nő (:
Nekem volt ilyen. Endokrinológushoz mentem, kiderült, hogy hormonális zavar. Ez nem a nőgyógyász szakterülete. Nekem segített, de még nálam sem tökéletes, ez idő sajnos, hónapok.
Neked is az endokrinológust javasolnám. Részletes kivizsgálás, pajzsmirigy, mellékvese, ösztrogén, tesztoszteron, progeszteron, prolaktin, AMH szint stb. ellenőrzése.
Stressz csökkentése is fontos. Én is túlaggódós vagyok, átérzem...
Van rá esély, hogy elköltözz a szüleidtől, esetleg összeköltözés a pároddal?
Köszönöm a válaszokat, igen egy endokrinológusnak szerintem adok egy esélyt
A költözés még sajnos nem jöhet szóba egy ideig, lakásra gyűjtünk.
Első sorban ajánlanám neked a dhea kapszulát, barátcserjét, yam gyökeret ezen táplálékkiegészítők segítik a természetes hormontermelést és segítenek a pcos-tünetein, valamint esélyes, hogy a libidó is helyre áll, valamint egyeb mas kellemetlen tünettől megszabadulsz. Attól aggódni nem kell, hogy a hormontúltengés lép fel, mert a szervezet nem így működik.
Valamint, rengeteg külső tényező is haza tudja vágni a libidót. Ha ugy érzed, flusztrál valami akkor az úgy van. Keressetek alkalmat, hogy kettesben tudjatok lenni, ha valami nem kellemes az ágyban azon kommunikációval, hajlandóssággal javítani lehet! Sok sikert!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!