Ez lehet az oka vagy ez csak egy kifogás?

Kapcsolatom mondhatni katasztrofális, 5 éves gyerekünk van és mondhatni hogy kb 5,5 éve semmi szexuális életem(ünk) nincs ezt úgy kell venni hogy ezalatt az idő alatt kb 5x voltunk együtt és látványosan látszott rajta hogy ő nem akarja ezt.... belül ez nekem borzasztóan rossz volt, én mint férfi nagyon nagyon kívánnnám őt és a szexet is de ő neki abszolút semmi igénye nincs rá de amúgy semmire se (ölelés, időtöltés kettesben, szex, az utóbbi időben eggyüttalvás se)

Párbeszéd egyáltalán nem működik borzasztóan sokszor próbáltam megbeszélni vele sőt már sokszor mondtam hogy nem bírom sokáig így folytatni (sajnos vak voltam mert jeleket láttam már de nem fogta fel az agyam hogy ez ez lehet de amikor próbáltam megbeszélni átbeszélni mindig ignorált minden sokkal fontosabb volt mint rám figyelni és így hogy kicsit utánaolvastam borzasztóan nárcisztikus jeleket mutat, olyan mint ha évezné hogy ha szenvedek)

Elhihetitek pontosan tudom hogy ez így nem jó és azt is hogy ez borzasztóan sok idő de a gyerek miatt képtelen voltam kilépni mert látom hogy ez mennyire megviselné őt.

Az utóbbi hónapokban (kb5) elkezdett fájni neki a hasa és egy endometriozis specialista UH val kiderítette hogy a méhe borzasztó állapotba van és amennyire a speciális UH mutatja de endometriozisa van és műteni kell de mivel ez feltáró műtét így vszeg sokkal több helyen fogják látni belülről mint Uh val.

Ezt is megpróbáltam vele megbeszélni mert ő fogadkozik hogy ha ezt a műtétet megcsinálják akkor jobb lesz minden de én sajnos félek hogy nem.

Tünetei 5 hónapja van ennek és ezt az időszakot el is fogadom férfiként de sajnos az azelőtti 5 évet nem és arra nincs magyarázat mert tényleg kb csak egy idegen voltam a lakásba akivel együtt lehet nevelni a gyereket.

Teljesen egészséges ffi voltam egészséges vagy nagyobb önbizalommal viszont mostanra egy "roncs" lettem akinek kb már az jól esne ha egy nő ffi ként tekintene rá és mostanra jutottam el odáig hogy képtelen vagyok már tovább ebben élni és 35 éves fejjel nekem is telik az idő. Tényleg borzasztóan rocsként érzem magam 0 önbecsüléssel és ha elkezdek erről beszélni neki akkor olyan megalázóan ignorál hogy az már szánalmas rám nézve és olyan mint ha ő észre sem venné.

Csendben némán megvárom a műtétet és végig csinálom vele mert szerintem a felépülés pár hetet minimum igénybe fog venni de jól sejtem hogy ne várjak itt már semmi csodát?

(Hozzá kell tennem hogy borzasztó jó anya, az hogy mi így vagyunk az nem vesz el az érdemeiből semmit hogy nem kívánhatnék a gyerekemnek jobbat)