Műtét - mire számítsak?
Néhány hét múlva műtétem lesz, egy daganatot fognak eltávolítani a mellemből. Eleve már amin keresztül megyek, borzasztóan megterhelő lelkileg, de mellette a műtéttől is iszonyúan rettegek. 3 éves koromban voltam utoljára altatva, sérvműtétkor - a mai napig emlékszem, hogy egy nagy párnán visznek a műtőbe, és nehezen alszom el, pedig 33 éve volt.
Mire számíthatok úgy általában a műtét során, mivel tudok segíteni pl magamnak könnyebben átvészelni ezt? Nagyon "gyengének" tartom magam, egy vérvételtől elájulok, rettegek a hányástól is, itt pedig lesz tű, draincső, vágás, ilyesmik... fel se fogom egyelőre. Persze nagyon várom, hogy túl legyek rajta, de az idegességtől már most nem tudok eleget pihenni, aludni. Mindenki azt mondja,a műtétnek inkább örülnöm kéne, nem rettegnem tőle. Nyilván ezt is értem, igazuk van, de ettől még félek, hiszen nem volt ilyen tapasztalatom.
Az ismeretlentől félek leginkább, illetve a műtét utáni rosszulléttől, fájdalomtól. Na meg a drain csőtől...
Hogyan zajlik egy altatás? Kaphatok előtte nyugtatót, hogy már a műtő felé menet lazább legyek? Milyen az ébredés utána? Megosztanátok a tapasztalataitokat?
Hálásan köszönöm mindenkinek a választ!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
A mütéttöl nem kell félni, semmit nem veszel észre belöle.
Alapesetben elözöleg kapsz nyugatót, amitöl "minden mindegy" hangulatba kerülsz, utána bekötik az infúziót, és azon keresztül kapod az altatót, amiböl semmit nem észlelsz, csak kikapcsolódsz. Amit legközelebb észreveszel, hogy túl vagy a mütéten és felébredtél.
A tükböl, készülékekböl meg egyebek semmit nem észlelsz, ettöl sem kel félned.
Ébredés után egy ideig még hamar újra elalszol rövidebb idöre, de másnap már semmit nem érzel ebböl.
Olyan garantáltan nincs, hogy egy párnán visznek valakit a mütöbe, szerintem valamire rosszul emlékszel, vagy kevered valamivel. Egy 3 éves gyereknek elég sokszor téves emlékei vannak.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapsz nyugtatót előtte, bekötik a branült, és vénásan vagy gáz formájában kapod az altatót. Nagyon ritka, hogy valaki nehezen altatható, talán valóban nem teljesen valódi az emléked 3 éves korodból. Nehéz előre megjósolni, hogy mi lesz az ébredés után, lehet, hogy semmi mellékhatás nincs, csak kábultság, esetleg szédülés, émelygés, enyhe hányinger lehet, de van, aki rosszabbul viseli. Itt egy jó leírás: [link]
Próbáld minél jobban elfoglalni magad, karácsonyi készülődés stb. Relaxációs gyakorlatok, mindfulness, légzőgyakorlatok segítenek ellazulni, este elaludni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
1-es teljesen jókat írt, nem tudom én sem ki pontozta le, valószínűleg egy krónikus lepontozó.
Teljesen megértem, hogy aggódsz, minden rendben lesz. Szerintem az ébredés utáni esetleges kellemetlenség könnyebben viselhető, mint az egész odáig vezető út. Azt mondták, hogy milyen fajta altatás lesz vagy mennyi idő?
6-os válaszoló, köszönöm! Emlőmegtartó műtét lesz, negyven perces altatásban, ennyit mondott az orvos!
Mindenkinek hálásan köszönöm a biztatást, nagyon sokat jelent nekem!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!