Milyen módon kezelhetői a női libidóhiány?

Nem kidumáltam, hanem semmi épkézláb érved, forrásod nincs, a szabadon kívül.

Majd ha orvos leszel, akkor adok a szavadra. Addig, engedelmeddel, a valóban orvosok szavára adok. Eddig csak én hivatkoztam itt szakmai leírásra.

"De duplán tévedsz. Az utódnemzési ösztön nem azonos a szexuális vággyal. A párod akarhat gyereket, családot boldog életet. Neki a szexhez való hozzáállása más mint a Tiédé.

Csak a Te fejedben az utódnemzés iránti vágy szinonim fogalom a szexuális vágyra. Pedig mind a kettőnek más a hajtóereje, még ha szorosan is kötődnek egymáshoz."

Te tévedsz, hogy a kordivatnak megfelelően megpróbáld normalizálni a rendellenest, mint ahogyan a túlsúlyos embereket akarják megtartani az egészségtelen állapotukban.

Ha az állatokra vetítjük ezt ki, a párzási ösztön ingere nélkül nincs szex. Szex nélkül nincs utódlás. Persze, az ember kiemelkedett az állatvilágból, nem csupán utódlási célból, hanem ennek testi örömért is szexelünk, ahogyan nem csak energiaszükségletből, hanem ízélményből is tápálkozunk, ezzel nem mondtál újat.

De!

A szex iránti inger vezet el a párosodáshoz, ami nélkül pedig nem lehet örökítés. Amennyiben az aszexualitás egy állatnál fordulna például elő, a génállománya egyszerűen nem öröklődik. Persze, az ember viselkedése összetettebb, és például képesek vagyunk akár mesterséges megtermékenyítésre is ott, ahol ez természetes úton valamiért nem lehetséges - de a biológialag egészséges állapot törvényszerűségei ugyanazok maradnak nálunk is.

Ne szűkítsük ezt le csak a nőkre, mert hajlamos a köztudat ezt egyfajta női tulajdonságnak beállítani, ami esetén mondhatjuk, hogy nem is kell neki élveznie, sőt, még csak akarnia sem a szexet, egyszerűen szétteszi a lábát, és "túlvan" rajta a gyerekért.

De egy férfinél például két fontos dolog is szükséges a sikeres gyereknemzéshez. E kettőből az első az erekció. A második az orgazmus.

Ha pedig elfogadjuk, hogy az aszexualitás nem betegség, az nem lehet nemek szerint kategorizálva, ami betegség, az mindkét nemnél egyformán diagnosztizálandó.

Vagyis de, ha szexuális vágy nincs, akkor ott hiába van meg az, hogy "amúgy én tökre elbabázgatnék különben", valami homokszem mégis ott van a fogaskerekek között.

Ha valakiben nincs meg az evés iránti vágy, akkor nem, vagy csak kórosan kevés tápanyagot visz be, és a legyengült szervezetében előbb-utóbb leállnak az életfunkciók. Az anorexia sokkal látványosabb betegség, de jellegében ugyanaz. Ez nem egy olyan dolog, hogy "ő így él teljes életet", hanem orvosilag leírt, és kezelhető probléma.

Hasonlóan más betegségekhez, mint például az addikciók területe, ez az állapot nem feltétlenül jár együtt az érintet számára betegségtudattal is.

Hogy meg lehet kerülni, attól még rendellenes viselkedés ez - és az ember, minthogy nem ösztönlény, sok rendellenes dolgot tud csinálni, ami káros, például állat nem szív direkt magába füstöt, amivel mérgezi magát. Hogy az ember ezt (is) csinálja, az még nem teszi ezt egészséges viselkedéssé.

"Ha jobban megérted a párod problémáját, és nem csak a saját nézőpontodat fofadod el, már az első lépés meglesz."

Na, tehát probléma van, ezt rögzítettük. A probléma kezelése viszont nem az, hogy szőr mentén, nem beszélve róla "tekintettel vagyunk az ember lelki nyugalmára", mert ezzel csak megtartjuk az egészségtelen állapotot.

Ha valaki alkoholista, nem az a megoldás, hogy félrefordítjuk a fejünket, és ha valaki kárt okoz a testében, nem azzal segítjük, hogy azt mondjuk: "ne érezd rosszul magadat, ez teljesen oké".

Beszéltem olyan emberrel, aki alkoholizmusból gyógyultan azt mondta, mióta levetette magáról ezt a bilincset, felszabadult életet él. Előtte bárkitől, aki azt mondta neki, éljen alkohol nélkül, olyan volt ez a mondat, mintha azt hallotta volna, hogy próbáljon meg víz alatt lélelegzni. És magyarázta a környezetének is, hogy ő így érzi magát komfortosan, és a stressz sokkal károsabb az egészségre.

Ugyanígy az elhízott embernek sem azzal segítünk, ha megtartjuk a kipárnázott művi valóságban a "body shaming" ellen. Hallottam olyat is, aki azt mondta, hogy lehet, ha egészségesen táplálkozna, leadna a súlyából, de sokkal szomorúbb napjai lennének.

De azért ritkán hallom lefogyott embertől, hogy visszavágyja, amikor kifulladt a lépcsőn felfelé menet. Ha valami a testi/lelki egészséges állapottól eltér, ott nem azzal segítünk, ha ebben megtartjuk az érintettet, és megmagyarázzuk, hogy ez miért van rendben, hanem átsegítjük ezen.

Valahogy az, hogy virtiligós modelleket teszünk a plakátokra, és műlábas sportolókat indítunk a versenyeken az elfogadás jegyében, eltolódott egy olyan túlzó kiterjedésbe, hogy már azt is ezen esernyő alá vesszük, ami nem ide tartozik.

Az, hogy valaki szeplős, vagy heterokrómiás, és így tereljük a body positivtiy felé célzott reklámkampányokkal, teljesen legitim. Az, hogy valaki elhízott, és "plus size modell"-ként hekyezzük a "mindenki egyéniségként szép" védőernyője mögé, már egy fókuszt vesztett irány, mert egészségügyileg káros állapot.