Odalentre mindenképp intim lemosó kell tusolásnál, vagy jó a sima tusfürdő is?
Az intim lemosó az egy antiallergénebb, savasabb (bőrnek jobb) pH-jú tusfürdő lényegében, amiben nincs annyi parfüm meg SLS (habzó, de szárító összetevő). Tehát a tusfürdőnél mindenképp jobb. Persze ha nem irritálja a tusfürdő, akkor jó az is, nem muszáj intim lemosó.
Mindkettőt csak kívülről szabad használni.
A 9-es féligazságot ír, szóval tegyük helyre: semmi baj az intim lemosóval, sőt, fentebb kifejtettem, miért jobb a tusfürdőnél. A pH-ja is bőrbarátabb, szóval ez sem igaz, hogy káros lenne, sőt. Amit elleneznek az orvosok, az a hüvelyöblítés, vagyis nem szabad benyúlni semmilyen ilyen mosakodó szerrel. Csak azajkakat és a külső területeket szabad vele megmosni. Ha felborul a hüvelyflóra, fertőzés van, akkor sem szabad mosni, vannak erre speciális kúpok, krémek, kapszulák, probiotikumok, azokat kell használni.
A szappan (mindenféle bio, házi is) eléggé szárít, nem tesz jót. Ráadásul a pH-ja is lúgos, vagyis nagyon nem való oda.
TLDR: jobb a lemosó, mint a tusfürdő, de ha nem vagy érzékeny a tusfürdőre, az is mehet (hígítva, nem töményen) és mindkettő szigorúan csak kívülre!
Nem olvastam el a többi választ.
Szappant vagy sima tusfürdőt, váltogatva. Alapos mosás után azonnal leöblítve.
Mindenképpen biztos hogy nem kell.
Használhatsz,de nem kell.
8
"Én kádban fürdök. Abba teszek tusfürdőt,"
És mégis miért tusfürdőt? :) Arra van a habfürdő meg a fürdősó. Sokkal olcsóbb is, mint a tusfürdő.
9
"Tusfurdot de azt is csak kivulrol."
Ilyenkor elgondolkozom azon, hogy nem kellene-e intim mosakodást tanítani általános iskola alsó és felső tagozatban meg gimiben...
SOHA nem szabad belülről mosakodni. A hüvely öntisztító. Ha fertőzésed van vagy neadjisten nemi betegséged, MÉG AKKOR SEM szabad belülről mosakodni. Ha mégis "mosakodni" kell, azt az irrigátor nevű dologgal csinálod és bizonyos gyógyszeres lötyiket teszel bele, de sztem ma már nem nagyon használnak irrigátort (én már idősebb vagyok az itt írók zöménél, nekem még kellett használnom fertőzések idején).
11
"Az intim lemosó az egy antiallergénebb, savasabb (bőrnek jobb) pH-jú tusfürdő lényegében, amiben nincs annyi parfüm meg SLS (habzó, de szárító összetevő). Tehát a tusfürdőnél mindenképp jobb. Persze ha nem irritálja a tusfürdő, akkor jó az is, nem muszáj intim lemosó."
"A szappan (mindenféle bio, házi is) eléggé szárít, nem tesz jót. Ráadásul a pH-ja is lúgos, vagyis nagyon nem való oda."
Nálam érzékenyebb bőrű ember sztem nincs a világon, de soha életemben nem használtam intim mosakodót (na jó, egyszer talán egy hétig, elég is volt). Tökéletesen megfelel a tusfürdő és/vagy szappan. Én váltogatom. A lényeg, hogy nagyon hamar le kell mosni.
"TLDR: jobb a lemosó, mint a tusfürdő, de ha nem vagy érzékeny a tusfürdőre, az is mehet (hígítva, nem töményen) és mindkettő szigorúan csak kívülre!"
Mégis mi a jó ég az a TLDR? Elegem van ezekből a {feltehetőleg és általában angol} rövidítésekből. :) Mindent meg kell nézni, hogy mit jelent, miközben angol szakon végeztem, elég jól tudok angolul, mondhatni.
Ha meg már angol, akkor olvassuk el egy nőgyógyász véleményét a kérdésben: [link] azaz: Használhatok szappant a szeméremtest és a hüvely tisztítására?
Javaslom sok szeretettel, hogy magyar nyelvű fórumokra írjunk magyarul, angol rövidítések nélkül és ha már egy angol nyelvű cikket linkelünk, legalább a címét fordítsuk le. DeepL fordító... [link]
12-es voltam
14-est nem tudom, miért kellett lepontozni. Nem voltam off-topik (azaz nem válaszoltam olyat, aminek nincs köze a kérdéshez). A tusfürdő és habfürdő közötti különbséget nem tudom, de a fürdősó tuti jó, mert mikor terhesen mentem Dubajba, kérdeztem a nőgyógyászom, h lehet-e a tengerben fürödnöm. Azt mondta, h nem csak lehet, hanem kell is, mert a gombás fertőzésemre ideális lesz a sós tengervíz.
Felteszem, h a habfürdőt is azért találták ki, mert más összetétele van, mint a tusfürdőnek. Nem olvasok utána. Csak holnap. 😂
Nem bírtam ki, megnéztem, hogy mi a különbség tusfürdő és habfürdő között. Itt egy cikk: [link] - ebből fogok idézni.
"
- A kevesebb több elvét tartsuk szem előtt
Még ma is sokan a hagyományos szappanokat részesítik előnyben tisztálkodásukhoz. Mi is egyetértünk abban, hogy azok akiknek érzékeny a bőrük, teljesen jó ha natúr, illatmentes szappant választanak a fürdéshez.
Tulajdonképpen a szappan továbbfejlesztett változata a tusfürdő és a habfürdő. Ezek a folyékony állagú tisztálkodási szerek a felgyorsult világ, és a növekvő fogyasztói igények következményeként fejlődtek ki."
Aki tehát tud olvasni, szöveget értelmezni {és tovább megyek: belát a sorok mögé} felfoghatja, hogy a tusfürdő, a habfürdő és az intim tisztálkodó MIND a szappant helyettesítik, csak szép csomagolásban, jó sok pénzért eladják.
"
- Tusfürdő vagy habfürdő?
A tusfürdőben elég sok mosó-aktív (ún. tenzid) anyag van, ezért elég belőle egy mogyorónyi mennyiség a zuhanyzáshoz. Ha túl sokat használunk kiszáríthatjuk vele bőrünket.
Sokan, főleg a hűvösebb időkben a habfürdőkre esküsznek, hiszen nagyon kellemes egy illatos, habos fürdőben elmerülni és kiengedni a gőzt.
A habfürdő mellett szól az is, hogy a víz tetején úszó hab lassítja a víz kihülését. Ez teszi lehetővé, hogy akár 20 percig is élvezhetjük a forró habos kádfürdőt.
Mind a tusfürdőben, mind a habfürdőben az egyik legirritálóbb tenzid a Sodium Lauryl Sulfate (SLS) és az Ammonium Lauryl Sulfate (ALS). Érdemes olyat választani ami SLS és ALS mentes, valamint természetes esszenciákkal van illatosítva, parfümök helyett.
- Arra a célra használjuk őket, amire ki lettek fejlesztve
A tusfürdőt használhatjuk habfürdő céljából, bár ebben az esetben nagyon sokat kell belőle a vízbe önteni. Így viszont nagyon szárítani fogja a bőrt, ráadásul anyagilag sem éri meg, hiszen gyorsan elfogy a tusfürdőnk.
A habfürdőt viszont egyáltalán nem javasolt tusfürdő helyett használni, vagy csak többszörös hígításban. Ez viszont a tisztító hatás rovására mehet.
Tehát láthatjuk, hogy a tusfürdőt zuhanyozáshoz, a habfürdőt kádfürdéshez célszerű használni, ahogy azok eredetileg is ki lettek találva."
Hát igen. Ehhez már csak annyit fűzhetek hozzá, hogy le lettem 0 százalékra pontozva, hogy azt mertem mondani, hogy a tusfürdőt zuhanyozáshoz, a habfürdőt fürdéshez használjuk, de a linkelt cikkben még el is mondják, hogy miért NEM jó felcserélni a kettőt.
12, 14, 15, 16, 17 voltam (Mindenkinek jó nyaralást, úgy tűnik, csak én gyakorizom.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!