Kezdőoldal » Egészség » Nők egészsége » Mi állhat a háttérben?

Mi állhat a háttérben?

Figyelt kérdés

Lassan 4 napja már, hogy késik a menstruációm. Jó ez kissé túlzás, mert a mai nap délután mad tapasztaltam kissé ilyen rózsaszínes, nagyon halvány vérzést pisilés után. Pár perce is még szépen észlelhető volt a wc papíron, a kis pirosság. A tipikus menstruációm tüneteim megvannak, a melleim kissé fájnak, és a hasam is görcsölget enyhén.

Ez jelentheti azt, hogy meg fog jönni a napokban erősebben, vagy ne igazán?


Párommal utoljára április végén voltunk együtt, azonban óvszerrel védekeztünk. Illetve azóta már egyszer volt menstruációm is, ami nem tűnt eltérőnek a többitől sem mennyiségben, sem napokban. Az emberben mégis benne van (legalábbis bennem nagyon) az apró félelem, még akkor is ha kellőképpen védekezünk. Így hát csináltam 2 terhességi tesztet, reggeli vizeletből. Negatív lett mindkét terhességi teszt. (Két különböző fajta a megnyugvásom kedvéért)


A következő ami szerintem állhat a háttérben, az valamilyen gyulladás, gomba. Ezt onnan gondolom, hogy menstruáció előtt 3-4 nappal a szokásosnál bővebb, tojásfehérje színű nagyon darabos folyásom volt. Emellé itt-ott égő, viszkető érzés is járult. Mindenképp szeretnék elmenni ezzel orvoshoz, de egyelőre még várnék pár napot.


Véleményeket, tapasztalatokat nagyon szívesen meghallgatok.



2023. jún. 11. 20:41
 1/1 anonim ***** válasza:

Nekem is darabos nyalkas tojasferje folyasom van mensi elotti napokban. Neha nekem is eg persze de semmilyen fertozesem nincsen soha. Ez a “normális”.

Ha óvszerrel védekeztetek es nem szakadt ki akkor kizárt hogy terhes lennél e miatt ne aggódj

Es mar lassan egy eve fogamzasgatlot szedek a baratom soha nem megy el bennem megis neha en is parazok hogy megjon e

Ez teljesen normalis de a teszt szerintem felesleges volt.🥰

2023. jún. 11. 21:33
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!