Akinek nőgyógyászati műtétje volt annak elveszik a szexuális vágya?















Sajnos az én volt párom hormonjait úgy felborította a mèh eltávolítás, hogy utána nagyon kevés volt a szex közöttünk.
Megvitattuk a dolgot, és kiderült, hogy nem csökkent a szexuális vágy, hanem irányt váltott.
Elkezdett vonzódni a sokkal fiatalabb, kifejezetten nagy mellű lányokhoz.
Mi békessèggel szakítottunk, ő azóta is leszbikus kapcsolatban él.
Sajnos ilyen eset is van.










3-as, 4-es, tök érdekeset írtatok!
Szerintem ilyenkor egy nő azt éli meg, hgoy a nőiességétől fosztották meg. Még akkor is, ha már bőven abban a korban van, hogy nem lehet gyereke.
Talán egy biszexuális vagy leszbikus kapcsolatban nagyobb biztonságban érzi magát.
Nekem az egyik unokatesóm méhét kellett sajnos tök fiatalon eltávolítani. Hülyeség miatt ráadásul: nagyon erős volt a vérzése, jelezte a nőgyógyászának, az rálegyintett, aztán kiderült, hogy akkora miómája van, hogy már csak a méhével együtt tudták eltávolítani. :((( Pedig akart még gyereket. Szerencsére egy van neki, nyilván még a műtét előttről.
Na ő tud és akar szexelni, van libidója. Viszont a gyereke apjával szakított (nagyon komoly problémáik voltak kezdet kezdetétől, még a gyerekük születése előttről) és most új férfi van az életében, akiért szabályosan megküzdött és akire éveket várt. Nem látok (szerencsére) a hálószobájukba, de biztosan tudom, hogy szexelnek. És hát védekezniük sem kell. Sajnos. És szerencsére. Mert közben ő már annyi idős, hogy még teherbe esHETNE, ha lehetne gyereke, de már nyilván nem akarna.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!