Anyu ellenzi, hogy megműtessek egy cisztát a petefészkemben. Mi lesz a következménye, ha ott marad?
Tavaly nyáron egy rutin vizsgálat során kiderült, hogy a jobb petefészkemben van egy kb 5 cm-s dermoid ciszta, ami csak műtéttel tűnik el, de az orvos szerint nem volt sűrgős. Hónapokkal később készítettek tumormarkert, és jó volt az összes eredményem, majd akkor azt mondták, hogy jöjjek vissza kb 2-3 hónap múlva, és meglátjuk, hogy mi a további teendő. Illetve a fennálló helyzet miatt lehet úgy sem végeznék el rajtam jelenleg. Na most, én ezt egy másik felnőtt rokonommal intéztem el, mivel a szűk családi körömben elég tabu a nőgyógyász és a szexuális élet. Anyukám soha nem beszélt róla, hogy milyen fontos a rutin vizsgálat, és nem is tudok róla, hogy ő egyáltalán megnézeti-e magát.
Tehát, amikor ez kiderült rólam, elmondtam neki is, hogy mit mondott az orvos, és hogy néha késik a menzim, és voltam már vérvételeken, és jók az eredményeim. Viszont ő erre az egészre azt válaszolta, hogy az normális még, ha néha késik, és ha nem fáj, akkor ne műtessem meg, mert lehet csak rosszat csinál az orvos. Egészen megdöbbentett a válasza. Alapból bennem is van egy vérvétel-fóbia, és igazából már fél éve rettegek, ha a műtétre gondolok, hogy elaltatnak, felvágnak.. De jelenleg olyan tanácstalan vagyok. Kiakasztott egyrészt anyám buta válasza, másrészt minden nap arra gondolok, hogy bárcsak ne lenne ilyen gondom az egészségemmel kapcsolatban. Egyébként nyár folyamán sokszor késett, volt, hogy 41 napra jött a menzim, többször is, de már 5 hónapja normálisan jön, kb 28-31 nap között. Néha, ha tüsszentek egyet, akkor egy éles fájdalmat érzek, meg néha mintha bizseregne valami, de azon kívül nem érzek semmi fájdalmat. Tehát, mi lesz a következménye, ha még is ott marad, és nem veszik ki? Illetve meddig lehet még húzni ezt, hogy nem műtetem meg?
17/L
Ha nem műtteted meg, akkorára nő hogy előbb-utóbb megcsavarodik és az pokoli görcsökkel fog járni. A nővérem járt így, mentőt kellett hívni hozzá, azonnal műtötték. Csonkolni kellett az egyik petefészkét.
Sajnálom hogy édesanyád ilyen buta és elképesztő olvasni itt az oldalon hogy mennyi ilyen anya van, aki kifejezetten ellenzi hogy a gyereke orvoshoz menjen és megfelelő ellátást kapjon.
Anyád nő létére rettenetesen ostoba, ami oké, egészen addig, míg csak magát veszélyezteti.
Ha ő belepusztul a hülyeségébe - mert pl nem jár szűrésre - az ő baja, de a te életeddel ne játsszon.
18 leszel, első legyen a műtét - akkora már nem kell anyád beleegyezése -, mert meg fgosz örülni, olyan fájdalmaid lesznek.
5 centis dermoidot jó eséllyel kis tudnak szedni laparoszkóppal.
Ha nem műtteted meg, akkor nőni fog, és esetleg csak nagy hasi műtéttel lehet eltávolítani. Plusz lehet, hogy most még ki tudják szedni csak a cisztát, vagy csonkolni a petefészket, de akkor legalább marad belőle valami, de ha vársz, akkor lehet csak a teljes petefészkeddel együtt lehet kiszedni. Illetve, ahogy írták, megcsavarodhat, ami egyrészt marhára fáj, másrészt rámehet az egész petefészked.
A következménye: nőni és fájni fog.
Amit tehetsz: ha egyik szülőd sincs benne a műtétben, akkor vársz míg 18 leszel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!