A a fogamzásgátló hüvelytabletta valóban olyan ártalmatlan, mint ahogyan az fel van tüntetve?
Kezdeném az egészet azzal, hogy a fogamzásgátló tabletta szóba se jöhet, hisz mindannyian tudjuk, hogy rengeteg mellékhatása van, és azok közül vannak nagyon súlyosak is, a hormonháztartást is tönkre teszi, illetve mivel ez egy ismertebb módszer, többen tudnak ezekről, és hangot is adnak neki a mi érdekünkben. Ezért döntöttem úgy, hogy más módszert keresek. Ekkor találtam a hüvelytablettát, elolvastam a mellékhatásokat, de nem találtam benne súlyosakat (ami nem jelenti azt, hogy nincsenek).
Az első dolog, ami kicsit szúrja a szemem a gyógyszerrel kapcsolatban az az, hogy ebben is található női nemi hormon, az ösztriol. A tájékoztató szerint ez a hormon a hüvely hámrétegének erősségében játszik szerepet, de mivel nem vagyok biológus, ezért elhiszem, de nem vetem el a gondolatot, hogy a hormonháztartásba ettől függetlenül beleronthat.
A másik dolog pedig az, hogy van egy “Figyelmeztetések és óvintézkedések” pont, amiben arra hívják fel a figyelmet, hogy ne használja, ha az alábbiak közül részesült valamelyikben: véralvadási zavarok, vérrög elmozdulása és beékelődése (tromboembólia), súlyos szívbetegség, vesebetegség, májbetegség stb... ( még volt pár súlyos betegség).
Ez azért nem hagy nyugodni, mert ha szedi ezt a szert valaki, akkor elősegíti a felsorolt betegségek valamelyikét annyira, hogy újból kialakuljon. De ha erre képes, akkor arra is, hogy ha még nem alakult ki, akkor a kialakulásuk esélyét egyenlővé tegyék a betegségből kigyógyultakéval...
Lehet kissé paranoiásnak tűnhetek ezek alapján, de nem érdekel... jogosan aggódhatok az említett kéz dolog miatt?
Az előttem szólóval egyet értek, hogy ez csupán kiegészítés.
A hormon háztartásodba mindenképpen beleszól, de valószínűleg nem fogod észrevenni magadon.
A betegséget, ha nincs rá hajlamod nem tudja előidézni. Nőgyógyász pontosan tudni fogja hogy használhatod-e.
Illetve egy jó tanács: a használaton és a javasolt fogyasztáson kívül ne olvassuk el a betegtájékoztató többi részét, mert szörnyethalunk. Antibiotikumokra is szoktak lenni olyanok, hogy: hallucinációt, skizofréniát, májelégtelenséget meg még fene tudja miket idéz elő egymillió eset közül egyben. :D
Egy szó mint száz, ha valamit nem szedhet egy terhes anyuka, de mi beszedjük, (ha nem tettünk azért előtte, hogy azok legyünk, akkor) nem leszünk terhesek. Ha valamit nem szedhet egy trombózisos beteg, de mi beszedjük, attól nem lesz trombózisunk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!