A klamídiát mennyi idő alatt lehet kikezelni?
Ma végeztek rajtam tesztet, hétfőn lesz meg az eredmény és van rá esély, hogy megfertőződtem, mennyi idő alatt tudom kikúrálni magam antibiotikummal?
Ez alatt az idő alatt egyáltalán nem lehet szeretkezni?
Valaki akinek már volt ilyen betegsége?
Nem cserélem gyakran a partnerem 1 éve van ugyan az, mindig védekezünk gumival. egyszer még novemberben csináltuk nélküle. azóta pedig gyakran van húgycső gyulladásom és ez egy tünet.
Előtte amúgy 1 fiúval voltam, de neki én voltam az első, kétlem hogy hordozó lett volna.
Amúgy tisztában vagyok vele milyen betegség és mivel jár, arra lennék kíváncsi mennyi idő alatt lehet kikezelni.
Na jó, elmondom mégegyszer:
Mindennel tisztában vagyok. A fertőzés során nem szeretkezem, ezt az első alkalommal elmondta az orvos, be is tartom.
Arra vagyok kíváncsi, mennyi idő alatt gyógyulok ki a klamídiából, már ha van.
ÉS HOZZÁTENNÉM. KÉTLEM HOGY AZ ÉN HIBÁM MIVEL SOHA NEM VOLT ILYEN PROBLÉMÁM ÉS MINDIG VÉDEKEZTEM. EGYÉRTELMŰ, HOGY A PÁROM A HUNYÓ neki sokkal több parnere volt mint nekem ez a kettő és többnyire megszakítással védekeztek.
TEHÁT EGYÉRTELMŰEN ELKÜLDENÉM DOKIHOZ. Ennyi eszem azért magamtól is van.
Tehát, mennyi idő míg az antibiotikum kúra tart?
Ha tisztában vagy azzal, hogy nem szeretkezhetsz a fertőzés ideje alatt, akkor miért kérdezted meg?! pff...
"Normál", gondolok itt gyengébb bakteriális megbetegedés esetén 10 szemes kúra 5 napig tart. De ebben az esetben nem tudom.
ISTENEM.
1) nem a szexen volt főleg a hangsúly
2) nekem a fertőzésem antibiotikumos kezelése lejár (ez a hugycsőgyulladás) pénteken.
VISZONT NEM TUDOM HA ESETLEG VAN KLAMÍDIÁM AMI EGY BAKTÉRIUM úgy lehet-e szexelni, mert ezzel az lenne a baj, ha átadnám, de hogy adnám át ha védekezek és nincs közben orális dolog, csak a nyers szex.GUMIVAL!
LÉGYSZI OLYANOK VÁLASZOLJANAK AKIK TUDNAK IS VALAMIT ÉS NEM CSAK OKOSKODNAK ÚGY HOGY NEM IS ISMERNEK.
Utoljára kérdezem: KLAMIÍDIÁT MENNYI IDŐ ALATT KÚRÁLJA KI AZ ANTIBIOTIKUM???
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!