A pszichiáteremnek el kell fogadnia, hogy nem tesz jót nekem a terápia?

Tudom, hogy kicsit unfair lesz amit írok, de első sorban ne internetes cikkekből tájékozódj.

Igen, vannak kivételes esetek amikor ez a technika nem mindig használ, de ennek az egésznek ez a lényege, hogy felhozza hogy aztán kezelni tudja a dolgot.

Egy ripityára tört csontot sem lehet anélkül meggyógyítani, hogy ne nyissák fel a bőrt. Lehet, hogy azért érzed azt, hogy nem jó neked ez, mert nem akarsz együttműködni, ha valamivel direkt ellenkezel akkor az csak rosszabb lesz. Ennek a kezelésnek pont az a lényege, hogy megtanítsa a pácienst szembenézni és elfogadni a történteket, túllépni a dolgon, kegyetlen módszernek tűnhet, de hatásos, ha együttműködő a páciens.

Igaza van a barátnődnek, egy külső személy sokszor objektívebben tudja látni az érzelmeket.

Amíg olyan dolgaid vannak, amikben „nem akarsz turkálni”, addig nem leszel egészséges ember. Ennek fényében áldozz pénzt-időt másféle terápiára. Nem „ugyanolyan” hatékony a kognitív terápia, mert nem mindenre jó. Hiába hozod rendbe a felszíni hibás gondolkodást, hogyha a trauma újra fogja generálni. A traumát nem lehet „elfelejtéssel” hatástalanítani, az él benned és hat, akár észreveszed, akár nem. Az nem elfogadás, hogy „elfogadom, de nem akarok turkálni benne”. (Elfogadom az anyóst, csak nem állok szóba vele... :)

A trauma elfojtása egyébként nem „egészséges”, hanem a kisebbik rossz. Jobb elfojtani és neurotikussá válni, mint rögtön megőrülni. A legtöbb elmezavar ilyen kisebbik rosszként kezdődik, de ha idővel nem kezdenek velük valamit, akkor ugyanúgy tönkreteszik az embert.

Az is egy hatalmas félreértés, hogy a terápiától egyre jobb és jobb lesz. Nem, majd akkor lesz jó, ha kezd célba érni. Az persze nem zárható ki, hogy a terapeutáddal nem vagytok megfelelő páros, de a működő terápia mindenkivel fájni fog. Neked is ajánlom ezt az írást: [link]