Megint buktam és már nem bírom elviselni. Van ebből kiút?

Ma vizsgáztam egyetemen, utolsó vizsgaalkalom, szinte biztos, hogy megbuktam. Sok tárgy épül rá, mindenképp csúszok egy évet. Mivel később kezdtem az egyetemet (már eleve az általános iskolát 1-2 évvel később kezdtem, mint mindenki más, mert a szüleim így döntöttek..), utána 17 éves korom körül elveszítettem minden barátomat és depressziós lettem, leromlottak a jegyeim. Az volt az álmom, hogy majd egy top egyetemre bekerülök, sok ismerősömnek sikerült, nekem nyilván már a jegyeim se tették lehetővé, na meg sokuk el tudott tölteni külföldön hónapokat vagy éveket, így anyanyelvi szinten tudtak angolul + magántanárok stb. Nekem esélyem se volt.

Egyetemen az első év második félévét passziváltattam, mert úgy voltam vele, hogy kis túlzással inkább megölném magamat, mint, hogy bemenjek az óráimra, mert nem birok megfelelni semmilyen téren, se a tanároknak, se a szaktársaimnak, ha bele pusztulok se és mellesleg a saját pszichológusom, az egyetem pszichológusa és a pszichiáterem is ezt javasolta. Sajnos arra nem figyeltem, (vagy figyeltem csak annyira kivoltam, hogy már nem érdekelt? nem emlékszem), hogy így nem teljesítettem egy olyan tárgyat, amire 3 tárgy is épült. Ez azt jelentette, hogy mindenképp csúszok az egyetemen egy évet.

Aztán következő évben elmentem dolgozni egy multihoz heti 30 órában, semmi időm/energiám nem volt tanulni, ehhez vegyük hozzá a depressziót és a szorongást és az eredmény kész katasztrófa. A munkát egyébként nem muszájból csináltam, a szüleim szerencsére támogatnak mindenben, legalábbis anyagilag, de azt hittem segíthet majd, ha van valami struktúra az életemben. Hát baromira nem jött be, ráadásul találkoztam egy fiúval a munkahelyen, akiért nagyon odavagyok még mindig, pedig már nagyjából egy éve nem láttam. Először úgy viselkedett mintha érdekelném, aztán eltűnt szó nélkül, el se köszönt..Soha nem volt még barátom, nagyon sokat jelentett nekem, hogy néha beszéltünk. Teljesen a megszállottja lettem, mert szó szerint semmi más nem volt az életemben, amit akár csak kicsit élveztem volna, azon kívül, hogy láthattam/beszélhettem vele. A lényeg, hogy megint nem teljesítettem a fent említett tárgyat, még egy év csúszás..

Ez már a harmadik évem, ma volt az utolsó vizsgaalkalom. Szinte biztos vagyok benne, hogy megbuktam. Amint hazaértem 2 óráig sírtam és ököllel vertem össze-vissza mindent (teljesen egyedül élek). Már nem bírom tovább idegileg úgy érzem..22 éves vagyok. A legtöbb ismerősöm most diplomázott le 20-21 évesen, én meg ezek szerint legkorábban 25(!!!) évesen fogok diplomázni??? Ez már túl sok nekem, oké csúszok egy évet, baromira szégyellem és gyűlölöm magam érte, de végül is nem egy katasztrófa..Csúszok még egyet, itt már kezdenek nagyon sötét gondolataim lenni, de próbáljuk meg még egyszer..Viszont harmadszor megbukni?? Ezt nem képes befogadni a tudatom, ilyen nincs. Hogy álljak így bármelyik ismerősöm elé?? Mit mondjak a szüleimnek?? Még mesterre is akartam menni, mikor végeznék azzal? Végem van, nem tudom, mit csináljak.

Gyerekkorom óta a legfontosabb dolog az életemben a tanulás, pontosabban, hogy jól teljesítsek. 17 éves koromig kitűnő tanuló voltam, "elit" gimnáziumba jártam, de nem tudtam beilleszkedni soha semmilyen közösségbe, nagyjából egész életemben kiközösítettek, főleg a külsőm miatt, mindig max 1-2 barátom volt csak. Az, hogy gimiben elfordultak tőlem a barátaim, és végleg magamra maradtam, és hogy, ezenfelül a rosszabb jegyek után még a tanáraim is elkezdtek levegőnek nézni (vagy éppen szándékosan megalázni) na ezek összessége teljesen kikészített mentálisan. Azóta sem tudtam magam összeszedni teljesen, bár vannak jobb időszakaim. Sok pszichiáternél és pszichológusnál jártam, most is szedek gyógyszert. Úgy érzem, hogy itt a vége..Félek, hogy innen már nincs kiút. Nagyon örülnék, ha írna valaki, aki hasonló helyzetben van, vagy csak van valami tanácsa számomra, mert már mindent reményt elvesztettem..