Véget vessek a "szenvedésemnek" vagy tartsak ki, hátha jobb lesz?
Úgy érzem, hogy jobb lenne fiatalon meghalnom, mert egy veszett ügy vagyok. Soha nem fogok változni. Soha nem fogok szocializálódni, sosem lesznek barátaim vagy párkapcsolatom. Nem lesz saját családom, sem férjem sem gyerekeim, nem fogok sikeres karriert sem építeni. Folyamatosan borús a hangulatom a helyzetem miatt.
Ugyanakkor mégis ezekről álmodozom, és egy parányi remény még van bennem, hogy sikerül változtatnom, hogy sikerül kimásznom ebből a gödörből, amelyben érzem magam.
Ha megcsinálnám az emelt szintű érettségit, akkor bejuthatnék az egyetemre, amelyről álmodoztam. Megpróbálnám kihozni a maximumot a külsőmből, megpróbálnék ismerkedni. Talán egy online társkeresőn lehetne szerencsém.
Ha elindulok a változás útján, és kitartok, akkor talán egy nap majd azt a munkát fogom végezni, amelyet olyan sokszor elképzeltem, amelyet szeretek. És lenne egy saját, szerető családom, és végre úgy érezném, hogy tartozom valahova.
Ugyanakkor, ha sikerül is változásokat elérnem, akkor sem leszek soha igazán sikeres az életben. Ha be is jutnék az egyetemre, hátrányt okozna, hogy nem tudok szocializálódni. Nem tudnék kitől segítséget kérni, nem tudnék kapcsolatokat kiépíteni, melyek később fontosak lennének a karrierépítésben is. Nem tudom elképzelni magam egy munkahelyen sem. Mert nincs olyan munkahely, amely ne igényelne szociális interakciót. Az én szociális készségeim viszont megragadtak egy 8 éves szintjén, és nem is érzem jól magam az emberek között.
Párkapcsolatra sincs esélyem. A gyenge szociális képességeim mellé még egy gyenge külső is tartozik. Nem vagyok egy szépség, és az arcvonásaim általában nemtetszést váltanak ki az emberekből. A kinézetem miatt sok bántást is kaptam az iskolában.
Az eddigi 19 évemet elpazaroltam, és nincs semmilyen tapasztalatom az életben. Jelenleg nem tanulok és nem is dolgozom, és a magányosság kezd felőrölni. A szüleimnek is kezdek teherré válni. Már most megbánással tekintek vissza erre a kevés évre is, amely mögöttem van.
Tudom, hogy most biztosan nevetségesnek gondoljátok ezt az önszánalmat, és én is tisztában vagyok vele, hogy nem egészséges a gondolkodásmódom.
Vannak napok, amikor sikerül erőt vennem magamon, és pozitívan látom a dolgokat, és elhiszem, hogy megteremthetek magamnak egy jövőt, amelyben jól érzem magam. De mindig visszazuhanok ebbe az elkeseredettségbe, és elegem van már a "csatákból" melyet a fejemben vívok a hangulatingadozások miatt.
Szenvedjek még végig 50-60 évet? De az is lehet, hogy jobb lesz! De mégsem lesz jobb, mert reménytelen vagyok, képtelen vagyok a változásra. Minden nap ezen vívódok. Elegem van már az elkeseredettségből és a vívódásból is. A halálban végre talán nyugalomra lelnék.
válasza:Szerintem csak tulstresszeled ezt az egesz szocializalodas temat, legyen nehany hobbid, es allj ugy az egeszhez, hogy ha talalsz baratokat/parkapcsolatot az jo, ha nem, nem.
Tegyel meg mindent hogy elerd a celjaidat.
Kezdj el sportolni, jarj el futni, uszni stb.
Akar szerezz be egy kutyust, vidd el nagy setakra stb stb.
válasza:Szerintem neked érdemes volna egy jó pszichológust keresned, legalább egy próbát megérne. Sokszor vannak nekem is hasonló érzéseim, amiket írsz, ráadásul én sokkal idősebb vagyok nálad, de mindig mikor eljövök az enyémtől, sokkal jobban érzem magam (maga a terápia nem mindig kellemes, de utána mindig jobb).
És hát terveid, álmaid is vannak, te magad írod. Ne add fel, még tök fiatal vagy, simán sínre kerülhet az életed.
válasza:Nyugalom, ez nem önszánalom, egyszerűen csak segítségre van szükséged.
Jól mondja a kettes válaszoló, túlságosan rástresszelsz a témára, túl erőlteted.
Mint mikor valaki hónapokon át készül egy dolgozatra, De mégis minden nap arra gondol, hogy ez nem fog neki menni, másnak is azt mondogatja, hogy nem tudja ezt megcsinálni... és, hogy mi lesz a vége? Az, hogy ennek az illetőnek teljesen sikerül felkészülnie, mindent tud, de a dolgozatban mégis kevés pontot fog elérni, mert egyszerűen túlerőltette a negatívumot.., bemesélte magának.
Próbálj meg egy kicsit lazítani.., az egyetem egy nagyon jó hely a szocializálódásra, lehet, hogy az életed ott kezdődne el, úgy igazán.., vagy ha nem az egyetemen, akkor egy munkahelyen (legyén az a Mcdonalds, vagy egy nagy cég vezető pozíciója).
Akkor tudsz igazán boldog lenni, ha nem szégyellsz semmit az életben.., ha nem szégyeneled, hogy nincsenek barátaid, ha nem szégyenled a munkád, a végzettséged.., egyszerűen csak próbálj meg ellazítani és újrakezdeni mindent. Ismerkedj akár interneten, vagy mondjuk egy szórakozó helyen (de az nehezebb, árra sosem volt bátorságom) és hidd el minden jobb lesz. Az első baráti kapcsolat, majd megindít téged a lejtőn!
A megtört lelkű emberekből lesznek a nagy emberek!
Tegyél olyat, amiért megéri élni, találd meg (lehet az egy személy, egy hobbi)!
Még tarts ki, várj egy kicsit, s ha úgy érzed jobbra fordult a helyzeted, dönts helyesen, de ne add fel még!
válasza:Ó, 19 évesen még én is így voltam. Már azt hiszed, hogy mindened túl vagy, hiszen betöltötted a nagykorúságot, de ez még kb. semmi.
Nekem 19 évesen történt az első csókom. Rátesz egy lapáttal, hogy nő vagyok - úgy tartja a társadalom, hogy egy nőnek minden párkapcsolati dolog könnyebb, és nekem mégsem volt az.
Most már lassan 4 éves kapcsolatban élek. Igaz, hogy én diagnosztizált mentális beteg vagyok, de azt hiszem, alakultam az évek során.
válasza:Nézd tudom hogy most nem ezt akarod hallani de amikor rosszul éreztem magam nekem pl ez segitett mindig (makacs egy némber vagyoká :
Gyáva vagy!
Attól hogy feladnád semmi sem lesz jobb, csak lemaradsz arról ami lehetne, hiszen kitudja mi történhet holnap. Az életben a szép dolgok mindig váratlanul jönnek, csak győzni kell kivárni öket.
Én mindig is haszontalannak és koloncnak éreztem magam, sose értettem egyáltalán miért szültek meg. Tudom azt gondolod nem illesz ebbe a világba, de tévedsz, csak legyen elég bátorságod hogy beismerd.
Szedd össze magad és legyél bátor, már nincs mit vesztened nem?
Idővel jobb lesz beccsszó, én magamam is gondolkodtam már öngyilkosságon, de ki nem állhatom a fájdalmat, meg túl makacs is vagyok hozzá, így hát feladtam (bár a mai napig van egy penge a pénztálcámban) Nem adhatod fel csak azért mert a dolgok most pont kilátástalannak tünnek.
Hidd el hogy a szüleid nem gondolnak rád rossz szívvel inkább aggódnak miattad. Keress valamit ami érdekel biztos van valami hobbid, először kezd kicsiben aztán hát ha kisül belőle valami jó.tá
Tudom hogy képes leszel túllépni ezen az időszakon. Mindent bele :)
válasza:Ki kell tartanod. Rengeteg embernek nálad rosszabb élete van: nincs mit ennie, nincs ivóvize, rokkant, átélt egy háborút, amiben meghaltak a szerettei stb.
Az, hogy eddig rossz volt, nem kódolja azt, hogy ezután mi lesz. Mindig van új lehetőség, sokan felnőttként nagyon megváltoznak, emberileg is és kinézetre is. Van aki plasztikáztat, felnőttként, mert úgy érzi jól magát. Van akiből idővel kifejezetten nagydumás valaki lesz.
Annyira fiatal vagy, hogy ha változtatsz, az eddigi időszak töredéke lesz a nagy egésznek, ami alapvetően boldog. Apró változások után más emberré tudsz válni: ehhez viszont valószínűleg kellene egy pszichológus.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!