Hogy lehet, hogy valakit a munkanélküliség helyett a munka tesz depresszióssá?

1. Olyan munkát vállal, amit nem szeret, haszontalannak érzi magát.

2. A kötöttség zavarja.

3. Szerintem(!) a leggyakoribb: nem is a munka a zavaró, hanem a munkatársakkal, idegenek való folytonos kommunikáció, összezártság.

Jó a kérdés én is pont ezt tapasztalom.

Valószínűleg olyan környezetben dogozunk, ami nem hozzánk passzol és nem szeretjük. Sikerélményem se nagyon van.

Csak az a gond, hogy én otthon se találom fel magam, illetve a szabadnapokon és így csak úszok az árral, telik az idő.

Nagyon sokáig kockultam a játékokkal a gép előtt, amit abba hagytam egy ideje mert ráuntam, de helyette szinte alig, vagy semennyire nem köt le semmi más. Sorozatozok, itt tengetem az időm nagy részét, járok le futni. De igazából max 1-1 jó sorozat/film tud csak lekötni istenigazán. Semmi egyéb.

Voltam pszichológusnál, aki 7 alkalom után teszt alapján középsúlyos depressziót állapított meg, illetve erős szorongást. Orromra kötötte hogy menjek pszichiáterhez - mivel hivatalosan csak ő diagnosztizálhatja csak a depressziót - mert egyébként nem hajlandó foglalkozni velem. Én kisebb-nagyobb dilemmázás után otthagytam. Remélhetőleg nem hiteles a teszt gyanúja, bár eléggé magam alatt vagyok én is. De talán depresszió nem áll fent.

Egyébként se tűnt kompetensnek,gyanús, hogy csak a pénzre utazott, mint a legtöbb magánpszichológus.

Pontosan,ahogy a kettes írja.

2 fajta ember van.

Egyik,amelyik nem tart igényt a szabadságra,cserében jobban kapható arra,hogy azért,mert ellopják az életét cserében tárgyakat vehet,amivel ideig óráig boldogíthatja magát,és külön jó,ha van igénye arra is,hogy másoknak ezt meg is mutathassa.

Erre van a közösségi média.

Na,ők lesznek depressziósak,ha munkanélküliek lesznek,mert nincs miből villogni,megmutatni.

A második típus,akinek a szabadság fontos,van valamilyen hobbija,amire munka mellett soha nem lesz ideje.

Nem a tárgyak a fontosak számára,hanem az élmények, a jó közérzet.

Én is ebben a csoportban tartozom,ha dolgoznom kellene,biztosan depressziós lennék.

Ha soha életemben nem kellene dolgoznom,akkor lennék a legboldogabb.

3-as még jól kiegészítette.

Ha még valaki szereti is a munkáját,de nem szereti az embereket,és közösségben kell dolgoznia,már egyből veszít a vonzerőből a munka.

Én szociális fóbiás vagyok,nem szeretem az embereket,mert nem vagyok átlagos.

A legtöbb ember a különcöket kiveti,így nekünk a közösségben élni rémálom.

Állandóan a másik életével foglalkoznak,ami számomra nem fontos.

Ráadásul rengeteg a buta ember,akik a szép szóból nem értenek.

Arra nincs késztetésem,hogy hasznosnak érezzem magam,őszintén szerintem minden ember önző,azok az emberek,akik ezért dolgoznak,csak magukat ámítják azzal,hogy ők hasznosnak szeretnék érezni magukat,valójában nem érdekli őket semmi,így számukra a munka kitölti az életet,egy ritmust ad.

Az ilyen emberek,amikor nyugdíjba mennek megbolondulnak,mert nem tudnak mit kezdeni magukkal.

6-os,nekem nem a munkával van a bajom.

Hanem az aránytalansággal.

Én rendszeresen sportolok,munka mellett ezt ki teszi meg?

Senki.

Kiszállnak a drága autójukból,amit pénzért vesznek,lehízottan.Este,mikor hazaérnek a munkából jól beesznek,és kezdődik elölről az egész.

Rajtam nincs drága ruha,drága ékszer,de harmóniában vagyok a testemmel.

Kérdés kinek mire van szüksége,én azt vallom ép testben ép lélek.

9-es akinek nincs hobbija,igénye semmire,annak tökéletesen megfelel a robot élet.

Van,aki annak is örül,hogy kimoshatja a ruhákat,vagy elmehet a boltba,mert addig sem ül és néz ki a fejéből.

Ugyanez a munka.

Van valami feladat,amit el kell végezni,és nekik ez tölti ki az életüket.

Minél több dolog érdekli az embert,annál rosszabb,mert annál kevesebb az időd.