Le lehet küzdeni a szociális fóbiát?

Fekete öves szociális fóbiás voltam (gyógyszerek, pszichiátria, minden, amit akarsz), de már viszonylag könnyen boldogulok társas szituációkban.

2 gyakorlati tanácsot tudok neked adni. Mindkettő szokatlan lesz, és egyik sem fog tetszeni, ezt garantálom, de nincs más út:

1) Gyakorlat teszi a mestert. Gyakorold a társas helyzeteket. Állj bele minden lehetőségbe. Sajnos ez, ilyen... először szokatlan, erőltetni kell, de szép lassan egyre oldottabb leszel ilyen helyzetekben.

2) A másik emberre összpontosíts, ne magadra. Ne azzal légy elfoglalva, hogy "Jaj, mit gondol most róla? Látja, hogy izgulok?", stb., hanem a másik embert figyeld. Légy tényleg nyitott rá. Ebből automatikusan következik, hogy kérdéseket fogsz neki feltenni. Nincs rossz kérdés.

+1 megközelítésbeli tanács: nem az a lényeg, hogy egyre kevésbé félj, hanem az, hogy egyre bátrabb legyél. Csak egy pszichopata nem szorong. A szorongás az élet velejárója, de ha megtanulod bátran vállalni a kihívásokat, akkor előbb-utóbb menni fog. Sajnos ez egy hosszú út, de csak ez van. :)

"Lehet, hogy vannak, akiken segítenek a fent felsorolt dolgok..."

Mindenkinek segítenek, csak te meg sem próbáltad.

"újra generálódott"

Már a szóhasználatban is tetten érhető az öncsalás. Újrageneráltad, nem újragenerálódott. Kitartó munkával le lehet küzdeni. Pont.

Haha, ugyanazokat az olcsó közhelyeket szajkózod, mint én 8-10 éve.

Újrageneráltad = nem igazítottad ki a hibás működést. Játék a szavakkal.

Más-más lelki alkattal, más-más szociokulturális, pszichés örökségekkel indulunk. Mindent ellesünk a szüleinktől; jót és rosszat egyaránt. Gesztusokat, beszédkészséget, szorongást, bármit. Ha pedig véletlenül jó útravalóval indulunk, később ilyen-olyan traumák miatt magunknak is ki tudunk alakítani saját szorongásainkat. Az egyén felelőssége abban áll, hogy kiigazítja-e ezeket ilyen-olyan módon szerzett téves mintákat.

Amikor hosszú, kitartó, áldozatos munkával, kiigazítottam a szorongásaimat, akkor az nem a véletlen műve volt. Dönthettem volna úgy is, ahogy te döntesz most, hogy meghátrálok, de én úgy döntöttem, hogy rákényszerítem magam a komfortzónából való kilépésre. Amikor pedig azzal jössz, hogy a társas helyzetek csiszolása nem javít a helyzeteden, akkor azzal az én fáradozásimat is leértékeled. Mindenkinél beválik, amit írtam, csak egyesek az első lépést sem teszik meg, inkább visszabújnak a csigaházukba. Ami egyébként szintén egy érvényes döntés, csak kissé hiteltelenné és nevetségessé teszi az áldozatszerepet.

"Persze, én generáltam, mert nekem ez olyan jó, na hagyjuk már ezt."

Egyébként a kiindulási pontod is téves. Lényegében azt állítod, hogy az emberek nem tesznek olyasmit, ami rossz nekik, holott rengeteg hétköznapi példát tudna említeni bárki a közvetlen környezetéből. A legeklatánsabb példái a dohányosok, de amíg a dohányosok többsége felfogta, hogy a cigi ártalmas, addig a pszichés folyamatoknál ezt nehéz tetten érni, mert önműködőnek tűnnek.

Le lehet küzdeni,nem vagy ezzel egyedül,én is fekete öves szorongó/depressziós voltam amióta az eszemet tudom.

Az egyetlen dolgog ami segített,az a terápia. Én speciel egy terapeutával beszélgettem hónapokig,aki rávezetett hogy mit miért gondolok,miért érzem magam kevesebbnek mint mások. Ha meg van a probléma gyökere onnan már csak gyakorlás kell.

A gyógyszereket nem ajánlom,mert az egyrészt csak tüneti kezelés,másrészt meg függőséget alakít ki. Én csak nagy ritkán vettem be egy-egy nyugtatót amikor elviselhetetlen pánikrohamom volt,de a mindennapokban nem. Miután tudtam hogy a szorongás okozza,nem szervi baj,már meg is tudtam magam nyugtatni gyógyszer nélkül is.