Borderline betegek! Ti hogy élitek meg azt, hogy mindenki elfordul tőletek? A hátatok mögött elmebetegnek neveznek? Nincsenek barátaitok?

en narcisztikus vagyok, de szerencsere nem olyan nagy mertekben. hasonlo a borderlinehoz es en eleg szarul. foleg az emberi kapcsolatok amik sose mentek. az elutasitas meg hihetetlenul duhit. es ezt is nehez kezelnem. a terapia meg anyagi gondok miatt nem akar osszejonni, pedig megtalaltam mar a megfelelot. sima pszichoterapeuta nekem se segit sajnos, pont ugyan ugy zatonyra fut, mint a baratkozasok

Tünetmentes borderline vagyok. Lassan 3 éve élek tünetmentesen és most leszek 21 éves. Nekem a saját akaraterőm segített anno és az, hogy a saját magam érdekében gyakran megtettem olyan dolgokat is amik kihoztak a komfortzónámból. Azóta teljesen lecserélődött a régi baráti köröm, kevéssel tartom a kapcsolatot. Az újak kiröhögnék a régieket, ha azok mesélnének rólam és fordítva annyira más ember lettem. Visszahúzódó csajból olyan lettem, akinek minden második ember köszön az egyetemen a folyosón. Jártam terápiára sokat az is segített, de a terápia csak útmutatás, neked kell megtalálnod azt amin változtatnod kell és neked kell megtenned a változást, én ezt tanultam meg az egészből.

Második vagyok. Csupán elgondoltam a fejemben, hogy milyen ember akarok lenni, aztán elkezdtem elképzelni, hogy az az ember vagyok, és mit tenne az az ember, milyen lenne annak az élete. Az eleje néha színjáték volt és erőltetett, de a végén az már nem csak egy elképzelt személy volt, hanem én voltam: volt ízlésem, véleményem, sikereim, kudarcaim, barátaim. És rájöttem, hogy az a képzelt személy valójában az, aki régen voltam a borderline előtt. Szóval lényegében visszatértem önmagamhoz.