Hogyan kellene reagálnia egy pszichológusnak, ha a páciense halálvágyról, öngyilkossági késztetésről számol be?

Közben rájöttem, hogy semmit. Öngyilkossági gondolatoknál vagy pszichiáter, vagy klinikai szakpszichológus kell, ez már nem az ő szakterülete.

Különben meg aki ezt a szakmát választja, az pont arra adja a fejét, hogy mások problémáival foglalkozzon. Lehet, hogy ami az egyik embernek kicsinyes probléma, a másiknak tragédia. Ez van, nem vagyunk egyformák, és a pszichológus nem ítélkezhet, különben nem jó szakember. És attól sem lesz rossz, hogy pszichiáterhez küld, mert hidd el, van az a helyzet, mikor a pszichiáter és/vagy a gyógyszer elengedhetetlen.

Igen, segítséget várok. Általában azért fordul valaki pszichológushoz, mert egyedül már nem képes megoldani a problémáit. És igen, vannak feladatai, ahogy nekem is. Erről szól a terápia

Hogy hol vagyok? Szedem a gyógyszert. Rendszeresen mozgok. Dolgozom. Elvégzem a pszichológus által adott feladatokat, használom az általa mutatott módszereket. Olyan dolgokat csinálok szabadidőmben, amik örömet okoznak, feltöltenek.

Persze, h tenni kell a javulásért, de a problémák nem szűnnek meg olyan könnyen, és időnként betelik az a bizonyos pohár... Az, hogy valaki megteszi-e, vagy sem, az nagyon sokmindentől függ, és erről kár vitatkozni. A késztetés elmúlik, csak jó lenne beszélni róla.

A következő alkalommal nem hagytam magam, rázúdítottam mindent, ami épp nyomasztott. Meg is hallgatott, segített körülírni, mit érzek. Hiába nem oldódtak meg a problémák ettől, valahogy mégis könnyebbnek éreztem magam utána

Aztán legutóbb megint felhúztam magam a végén és még rosszabb volt kijönni tőle. Úgy érzem, hogy untatom, és hogy kár volt belekezdeni ebbe az egész terápiásdiba.

Ez normális ilyen "állapotban", vagy velem van a baj és/vagy próbálkoznom kéne máshoz menni?