Ez depressziónak számít? Ha igen mit tehetnék ellene?

Hónapok óta eléggé zárkózott vagyok, de talán már pár éve, hogy teljesen másképpen viselkedem az emberekkel. Sokakat eltaszítok magamtól vagy már az elején közel sem szeretnék kerülni hozzájuk. Ahogy az interneten utána olvastam néhány dolognak, saját magamról is képes voltam megállapítani, hogy szorongásos és kissé szociálisfóbiás is vagyok. Egy éve a háziorvos javasolta a pszichológust, de a szüleim szerint nem volt rá szükségem, ezért nem is vittek el szakértőhöz.

Egy-két hónapja azonban napi szinten megfordul a fejemben az öngyilkosság, halál gondolata. Sajnos úgy érzem egyáltalán nincsen jövőm sőt, mondhatni félek is tőle. El sem tudom képzelni magam felnőttként. Általában ha belekezdek valamibe, nem vagyok képes tisztességesen befejezni. Hobbikat is elkezdtem, de nem visz rá a lélek, hogy folyamatosan űzzem. Gyakran nevetek hamisan vagy csak fordulok be és zárom ki a külvilágot. A hangulatváltozások napi szinten megvannak.

Arról szó sincs, hogy rossz életem lenne, mégis így érzek. Szeretem a családomat és azt a pár közeli barátomat, azonban így is megfordul a fejemben, hogy nem akarok ebben a világban élni. Fölösleges embernek érzem magam, mint azokban az irodalmi művekben, akiknek semmi céljuk, és ez ellen nem tudok mit tenni. Szörnyen mardos még ez miatt is a lelkiismeret. Nem merem a szüleimnek elmondani, mert megint csak elintéznék annyival, hogy változtassak magamon. De semmi motivációm nincsen, kitartás meg pláne. Őszintén nem tudom mégis mihez kéne kezdenem…

Remélem nem néztek itt hülyének, bár így visszaolvasva is életképtelennek gondolom magamat.

Köszönöm az esetleges választ!

17/L