Érdemes elkezdenem antidepresszánst szedni?

26 éves vagyok. Objektíve egész jól állok az életben, a lehetőségeim (anyagi, családi, szellemi képességek) pedig átlag felettiek, mert szinte bármit tudok teljesíteni, ha igazán akarok, a szüleim pedig képesek támogatni hálistennek. A probléma az, hogy ennek ellenére szubjektíve borzasztóan érzem magam, ha az életemre gondolok, és nagyon nyomott hangulatom van a mindennapokban. A jövőre állandóan pánikkal tekintek, úgy érzem, nem vagyok elég jó semmihez, sosem fogok felérni a szüleimhez, félek attól, hogy nem lesz pénzem vagy hogy kihasználatlan marad a potenciálom. Amikor középsuliba jártam, és csak tanulni kellett, akkor még szárnyaltam. Versenyeket nyertem, a legjobb tanulók közt voltam, de már ott is kiütköztek a gondok. Most meg már emberi roncsnak érzem magam. Évek óta nem bírom magam rávenni a tanulásra, nem csinálok semmit, ami jókedvre derít, úgy érzem, semminek nincs értelme. Pl. vagy hat éve nem sportolok, mert ahhoz is úgy állok, hogy csak úgy lenne értelme, ha vagy nagyon jól érezném magam, vagy a legjobb lennék. Ha pedig nem vagyok a legjobb, akkor csak úgy érzem jól magam, ha van egy jó társaságom hozzá, de az meg nincs. Úgy általában azt érzem, hogy a mentális képességeimmel semmi baj nincsen, viszont az érzelmi életem maga a káosz. Kitöltöttem egy nívósnak számító Big Five-féle személyiségtesztet, ahol a gyanúmnak megfelelően az érzelmi instabilitásom (neuroticizmus) alapján a 98. percentilisben vagyok, vagyis ha 100 random embert veszünk, akkor én a második legszorongóbb leszek köztük. Azt érzem, hogy lépni se tudok, annyira sok szorongás van bennem a jövőtől. Amik szerintem magamévá tett elvárások, és elsősorban a szüleimtől erednek, de ez mindegy is. A lényeg az, hogy tudom, hogy baj van az érzelmeimmel, de úgy érzem, hogy ez egy nyugtató környezettel (pl. olyan szülők vagy mentor, aki bátorítana meg akitől lazaságot tanulhatnék, meg aki felvázolna előttem egy olyan életutat, amiben nem vagyok még mindenről lekésve) ez megváltoztatható lenne, de ilyet nem igazán találok, s ráadásul talán túl lassú is. Szóval a gyógyszeren gondolkozom. Vajon az segítene? Azért ódzkodok tőle, mert úgy érzem, hogy nem tiszta depresszió az, ami nekem van, amikor minden rendben van kívül, és belül mintegy ok nélkül jelenik meg az értéktelenség-érzés, mert nálam jól körvonalazható, hogy mik azok a tévhitek, amik miatt ilyen ramatyul érzem magam, csak nem tudom, hogy hogyan szerezzek annyi hitet meg önbizalmat, hogy ezeket kiküszöböljem.

Van, aki hasonló helyzetben volt, és a gyógyszer segített?