Egyedül - le lehet valahogy szokni a drogokról - és ha igen milyen feltételei vannak?
Az a helyzet hogy intravénás használó vagyok. Csoportokra eljárni jelenleg nincs pénzem (szüleim nem adnak) ha pedig elmegyek dolgozni - akkor biztosan újra drogozni is fogok. Most elvagyok itthon úgy hogy kb ki sem mozdulok, de ez nyilván nem tarthat örökké. A bentlakásos rehab nálam nem jöhet szóba, mert olyan szinten torz személyiségem van - hogy előbb kilépek az életből is, mint hogy oda bemenjek. ~ Tehát valahogy egyedül kell megoldanom.., de hogyan?
Talán inkább az a kérdés - hogy hogyan ne várjak kívülről semmiféle megerősítést? ..,és így ezáltal mégis irányba tudjam magam tartani...
# 41
Rendben! Már lemondtam arról is hogy valaki megment, csak ezzel válaszoltam a kérdésedre h ~ "Szerinted mi kell ahhoz hogy elég legyen,,
Mivel más okot nem tudok amiért bemennék - ezért írtam le hogy azért mégis el tudok képzelni ilyen okot, de az nem fog úgysem megvalósulni.
Önmagában már voltam hajléktalan is bizonyos ideig, és nemrég is majdnem meghaltam - szóval állíthatom hogy magamat nem tartom értékesnek ahhoz hogy bevállaljam a rehabot. Vagyis nem látom mi lenne a cél, és mi lenne ha befejezném? Nem hiszem hogy új életet tudnék kezdeni, és ebben a környezeteben megint egyedül pillanatok alatt újra visszaesnék. Nem hiszem hogy az életem irányát meg tudnám változtatni. Nincs erőm ahhoz sem hogy újra szeretni tudjak valakit.
Olyan kilátástalan ez, és olyan hosszú, és beláthatatlan ez az út hogy képtelen vagyok rávenni magam hogy elinduljak rajta.
Ezt a szenvedést pedig amiben most vagyok, már jól ismerem, és meg is szoktam. Egyszerűbb ebben maradni, majd ha eljön az idő hogy valaha harcolni kellene - akkor végleg elmenekülni minden elöl. Jelenleg így látom.
Azért én elmondok érted egy imát, ennyit tehetek. A lehetőséged mindig meglesz a változtatásra. Én drukkolok neked!
"Istenem adj lelki békét, hogy elfogadjam, amin változtatni nem tudok, bátorságot hogy változtassak azon, amin tudok és bölcsességet, hogy felismerjem a különbséget."
Én hosszú évek óta depressziós vagyok, legalább is, az orvosok szerint... Én úgy gondolom, hogy csak más vagyok. Valami hiányzik belõlem, ahhoz, hogy "normális" legyek, de hát kinek mi a normális...
Tudom, hogy ezt nem fair ide kiîrni, de én meg most jutottam el arra pontra, hogy nagyon vágyom rá, hogy egyszer kipróbálhassam a heroint és minden fájdalom megszūnhessen végre..
Tudok róla hogy van ilyen út, és ott lehet a változás lehetősége számomra!
Másnak is megmutattam már az irányt, és látom hogy eredményes is lehet.
De ez az én életem ~ csak én dönthetem el milyen irányt követek.
Már nem kell senkinek megfelelnem sem.., ezért megtehetem hogy tovább ülök a problémákon amiket létrehoztam. Nem kell sajnálni, vagy szánni azért, mert nekem ilyen a természetem (nem tehetek róla). Azt érzem hogy nem tudom irányítani az életem, és kész.
De holnap új nap virrad - új lehetőségekkel - ki tudja merre fúj az élet szele s fény ragyog fel, vagy sötét felhők borítják majd az eget..
Köszönöm a biztatást, és az útmutatást... (végül is tudtam én hogy ez van, de jó volt elolvasni itt).
További szép napot - minden kedves élőlénynek!
Szüleim egyenlőre eltartanak.
Tudom hogy nem lesz jó vége, de semmi értelme az életemnek. Nem hiszek benne hogy helyre lehetne hozni. Egy valamit akarok (még sétálni egyszer a szerelemmel) és ezért az egy dolog miatt bemennék a rehabra is, de amúgy nincs semmi ami motiválna. Belül feladtam!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!