Milyen okai lehetnek ha valaki krízishelyzetben, rossz lelki állapotban bezárkózik, visszavonul, magába fordul?

Mert a legtöbb ember a kiegyensúlyozott emberek társaságát keresi. Egy bánatos ember még azt is lehúzza, aki próbál pozitív és vidám lenni, az ilyen embereket kerüli a társadalom, mint a leprást.

De ha logikusan nézzük és elvonatkoztatunk az ultaszociális "szegénykének neki is kijár az, hogy ápolgassák a lelkét" nézőpontoktól, általában milyen krízishelyzetek szoktak lenni? Sokféle, de amivel mondjuk lefedhetjük az emberek 90%-át?

1. Anyagi problémák, pénztelenség: Senki nem akar adni a másiknak és amitől a legtöbb ember még a koldusnál is jobban retteg az a passzív-agresszív ember, aki csak elsírja a másiknak a bánatát, hogy neki mennyire rossz és a másik kellemetlenül érzi magát.

2. Egzisztenciális, munkahelyi, lakhatási gondok: Mindenkinek magának kell megoldani ezeket a problémákat, ha csak nem a közvetlen embernek sír (lakhatásnál főbérlő, munkánál főnök és így tovább), akkor itt is értelmetlen és frusztráló a dolog.

3. Halál, tragédia, valaki elvesztése, betegség, stb. Ez az a dolog, amire nem lehet és nincs is jó válasz. A halottak nem támadnak fel, a visszafordíthatatlan betegségek és egészségkárosodások azért visszafordíthatatlanok, mert jelenleg nem tudjuk őket visszafordítani.

4. Párkapcsolat: Ez is olyan, hogy mindenkinek magának kell megoldani. Ráadásul ha ellenkező nemű az illető és szintén szingli akkor még kényelmetlen is a szitu.

Én egyébként inkább azt figyeltem meg, hogy sok esetben az ellenkezője történik. Én például nyitott vagyok bármilyen emberi kapcsolatra és bármilyen olyan tevékenységre, ami nem túl költséges és valahogy mégis mindig - akár 1,5-2 év inaktivitás után - rendre olyan emberek találnak meg, akiknek kell valami. Úgyhogy aki krízishelyzetben van, az nagyon is gyakran pont ezt a gerinctelen, passzív-agresszív stílust veszi fel, hogy rádír hosszú idő után, találkozzatok, megjelenik a LEGJOBB formáját adva, nagyon látványosan adakozó, akár csak meghív valamire, üljetek le beszélgetni, mert kint hideg vagy kánikula van vagy a szél fúj vagy csak le akar ülni és meginni valamit, vagy magához hív meg és már valóságos svédasztalt terített és egyszerűen nem tudod, hogy legyél arrogáns bunkó és rákérdezz rögtön, hogy "Mi ez az egész?" vagy simán menj bele a játékába és utána várd az elkerülhetetlent, amikor bociszemekkel rád olvassa, hogy ő milyen jó volt hozzád, pedig épp ilyen meg olyan tragédia érte és te meg igazán segíthetnél rajta.

És tudod mi a slusszpoén? Hogy amikor meg én kezdeményezek, akkor még a mindent elsöprő "te hívtál/te akartál találkozni" érvet is felhozza.

Na ezekért kerüli mindenki az ilyen embereket. Mert ezek kétféle kategóriába sorolhatók. NEM összekeverendő a kettő! Az egyik az energia és érzelemvámpír, aki nem akar segíteni önmagán. Bárhogyan próbálnál segíteni rajta (ismétlem: segíteni, nem közhelyeket ismételgetni neki, amit már ezerszer hallott) arra mindig lesz valami kifogása.

A másik pedig aki tényleg rászorul. A fenti 4 kategória függvényében, ha nem olyan a habitusod, hogy segítesz feldolgozni neki egy veszteséget vagy gyászt, akkor inkább csak ártanál neki, ezért kerülöd. Ha nem tudsz neki egzisztenciális, lakhatási és egyéb kérdéskörben segíteni, illetve magadhoz azért nem szeretnéd költöztetni, szintén kerülöd. Ha nem tudod vagy akarod őt anyagilag támogatni, akkor szintén. Végezetül pedig, ha nem akarsz a kerítő(nő)je lenni, akkor párkapcsolati kérdésben sem fogsz tudni neki segíteni. Ha meg még ellenkező nemű is vagy és esetleg esélyes, hogy bejössz neki, akkor valószínűleg már összejöttél volna vele, ha kölcsönös lenne a vonzalom. Ha meg nem, akkor annak is csak frusztráció és esetleges összeveszés a vége.

Mindezeket elkerülendő, normális ember bezárkózik ilyenkor és igyekszik önmaga megoldani a problémáit, hiszen csak saját maga tud segíteni önmagán.

Ahogy már mondtam, beszélgetéssel, tanácsokkal, bárkinek szívesen segítettem, olcsó vagy ingyenes szabadtéri programokra is nyitott voltam mindig is. Csak egy idő után belefárad és belefásul az ember, hogy ha tanácsot adok, akkor arrogáns, érzéketlen bunkó vagyok - igen, racionális vagyok, de a problémák többségét csak racionálisan lehet megoldani, nem rózsaszín unikornisokkal és csillámpónival.

Az orvos is racionálisan fogja kihúzni a fogadat, ami már nem menthető, vagy levágni a lábadat, hogy a tested tovább éljen és ne terjedjen egy fertőzés tovább.

Vannak az életben olyan helyzetek, amikor fel kell dolgozni, el kell fogadni a veszteséget és tovább lépni. És irreleváns, hogy valaki ezt cukormázba csomagolja, vagy nyersen fogalmaz.

Az esetek, amiket felsoroltam egyike sem illik a betegséged példájára. Illetve az a rész, amikor valaki például influenzás vagy fáj a hasa, feje és a halálán van és "Jajj, nem adok puszit, jajj ne gyere át sem.".

A másik, amikor tényleg komoly és/vagy krónikus, gyógyíthatatlan betegsége van. Sok ilyen tapasztalatom nincs, de akkor kezdjük el elemezni. Vegyük a legrosszabbat, például meg fog halni.

Ha van pénze? Ő maga határolódik el mindenkitől, hiszen habzsolni akarja a két kanállal az életet, amíg meg nem hal.

Ha nincs pénze? Akkor minek húzd le, ha nem vagy az a típus, aki tudná ápolgatni a lelkét? Most ezért én dögöljek meg? Vagy nekem kéne rosszul éreznem magam, mert racionális típus vagyok és nem tudok és nem is szeretek hazudni? Az ilyen embernek olyanok társaságára van szüksége, akik ezek a cukormázas, mézesmázos, "Jajj, drágám, majd meglátod jobb lesz. Itt vannak ezek az ezoterikus könyvek, meg a vonzás törvénye, meg az agykontroll meg a hit ereje." meg "Lehet, hogy jobb lesz a túlvilágon és sosem fogsz visszavágyni a Földi életbe."

Egy ilyen szituációban ezzel lehet a legjobban vigasztalni a másikat, nem azzal, hogy "Hát öcsém, ezt nagyon megszívtad, de nézd a jobbik oldalát. Ha eddig csóró voltál, ezután se lett volna sok esélyed, hogy meggazdagodj, ha csak nem nyersz a lottón. És gondolj bele, a fiatal korodat leélted. Oké, az se volt túl jó, de innentől már csak az élet rosszabbik részét úszod meg. Hajtod még évtizedeken keresztül a mókuskereket, másoknak termeled a profitot. Öregszel, pusztulnak a sejtjeid, ráncosodsz, egyre kötöttebbek lesznek az ízületeid, egyre többet kell mozognod és tornásznod már csak azért is, hogy szinten tartsd magad, egyre jobban oda kell figyelned a táplálkozásodra, egyre több szűrővizsgálatra kell majd járnod, már a farkad sem úgy fog működni (ha nő vagy, már nem leszel annyira kívánatos a férfiak körében), őszülsz, kopaszodsz, romlik majd a látásod, hallásod, szaglásod, olyan helyen is szőr nő, ahol eddig nem (és mivel csóró vagy még tartós szőrtelenítésre, hajbeültetésre, ráncfelvarrásra, botoxra sem lesz pénzed), mivel fiatal vagy, nyugdíjad már nem lesz vagy nagyon kevés. Igazából annyira ne sajnáld a dolgot, a jövő úgysem lenne annyira pozitív, pláne számodra. Örülj neki, hogy hamarosan vége és vagy megszűnsz és nem szenvedsz tovább, vagy lesz tényleg valami túlvilág, az meg ki tudja milyen. Igazából egy izgalmas kaland vár rád, próbáld meg így felfogni.

Ezt tudnám mondani, ami szívből jön, őszintén. Szerinted egy ilyen szöveg mennyire segítene egy halálos beteg emberen?