Szerintetek szervi vagy pszichés zavarom van?

Leírnám röviden a történetemet. Mindazoknak, akik végigolvassák, előre is köszönöm a figyelmet, akik pedig reagálnak, még inkább köszönöm.

Egy vidéki kisvárosban születtem, Magyarország egyik legszegényebb megyéjébe, bár a családom nem volt értelmiségi, ennek ellenére mi nem voltunk szegények.

Amióta nagyvárosban élek, látom, hogy mennyi mindentől voltam megfosztva gyerekkoromban, gondolok itt leginkább a környezetre, hiszen abban a pici városkában, ahol felnőttem, alig volt lehetőség nem megkeseredett, szegénységtől agresszív emberekkel megismerkedni, sőt az iskolában gyakran bántalmaztak minket, lányokat is.

A szüleim lényegében kényszerből házasodtak össze, anyám a szegényes,rossz családi környezetéből menekült apámhoz, aki mindig papucs volt. Anyám idővel rájött, lehettem ekkor 5-6 éves, hogy az ő élete, karrierje nem tud kiteljesedni, mert túl hamar születtem meg. Ezeket mindig a gyerekfejemhez vágta, ha nem tudta szavakban lekommunikálni "elrontottam az életét, hiba volt a világra születnem" című szövegek, akkor különböző bántalmazásokat hajtott végre: mindenért büntetett és súlyos fizikai bántalmazások áldozata voltam, amiket apám figyelmen kívül hagyott, csakhogy kedvébe járjon anyámnak. A rokonok és az ismerősök nem vették a jeleket, mert nagyon jól tudta álcázni, illetve meg is voltam fenyegetve, ha bármiről merek szólni, megöl. Soha nem éreztem magam anyám mellett biztonságban, és egy gyereknek csak az anyja jelentheti a biztonságot ilyen korban. 10 éves lehettem, amikor megismerkedett egy lánnyal, szinte befogadta a lakásunkba, az én szükségleteimre, félelmeimre pedig nem figyelt, igazából tőle féltem a legjobban, mindig nagyon csúnya nézése volt, szinte egy olyan pillanatot sem tudok felidézni, amikor gyengéd lett volna velem, talán amikor a kegyetlen összeverésem után néha sírva kért bocsánatot tőlem, és depresszív állapotban elmesélte az akkori 10 éves kislányának az elrontott fiatalságát és boldogtalan házasságát. Mindeközben élte az életét, amit engem nélkülözve tudott kiteljesíteni a barátnője társaságában, buliztak és eljártak egy spirituális csoportba is, amiből később szekta lett, és nagyon félelmetes dolgokat csináltak. Ez felforgatta a történteket. Rettegtem az anyámtól, mintha ő lett volna maga az ördög, a látványa, a nézése, a mozdulatai. Mindennap megvert valamiért, soha nem voltam számára túl tökéletes, túl jó, nem hordhattam normális dolgokat, mint a többi osztálytársnőm, mindig az olcsóan giccses kinézetű dolgokat akasztotta rám, és a kivágott felsőket, illetve magassarkút viseltetett volna velem 13 évesen, mert ha nem engedelmeskedtem neki, akkor megbüntetett. Apámat megcsalta egy vadkeresztény csávóval, elváltak. Ketten nagyon durva ördögi szertartásokat csináltak a szektában, ahová folyamatosan vitt engem is. A mai napig rémálmaim vannak néha és félek is visszagondolni ezekre. A beteg pasija kiélhette rajtam az uralmát és irányításvágyát, amit anyám természetesen hagyott, mert úgy gondolta ő jobban ért hozzá, végül is ezzel csak még inkább lehetősége akadt elhárítani engem. Ez az ember nemcsak büntetett és bántalmazott, hanem a kontrollmániája kiterjedt az élettér többi részére is, a tárgyak szögmérő pontossággal voltak elrendezve, egy nem szögegyenes vonal rendetlenséget jelentett, egy nem elmosott tányér verést eredményezett, a kényszeres tárgyrendezgetés, a pontosság, a mindennek a fiókban a helye, mert ha a toll az asztalon van, az rendetlenséget jelent csak a kényszerbetegségére utaltak. Ezen kívül nagyon féltem a keresztény motívumoktól, mindig azt mesélték, hogy a pokolra fog rekedni a lelkem a halálom után, ha nem engedelmeskedek a jónak, amit ők diktáltak. Épp akkor láttam egy ördögűzős filmet, és nagyon megijedtem, hogy engem is megszállt valami. Iskolában leromlottam, a furcsa tüneteim miatt kiközösítettek, nehezemre esett koncentrálni és folyamatosan szorongtam. A bizarr tünetek fura kézmozdulatokkal kezdődtek, amiket sikerült sajnos ellesnem a szektás szertartásokon, mindig gonosz energiákról beszéltek, amik hatalmába kerítik az embert. Azt hittem, hogy ez a sok rossz körülöttem egy gonosz energia, és nekem meg kell védeni magam, ezért a kezemmel, és lábammal megpróbáltam "átlépni", lett egy rögeszmém, és néha már indokolatlanul is megjelent ez a gonosz erő, amit kényszeresen próbáltam elkerülni, nagyon viccesen nézett ki, de ugyanakkor félelmetesnek éltem meg. Idővel társult hozzá a gyakori pislogás, a testfeszítés, mintha idővel kialakultak volna a tikkek, ami a Tourette szindrómás gyerekekre jellemzőek. A serdülésemmel azonban enyhültek a tüneteim (de nem szűntek meg, a kényszeres gondolkodás megmaradt, gyakran mindent többször gondoltam át, ameddig nem éreztem tökéletesnek, lehetett az egy kép, egy gondolat, egy emlék). Eleinte soha nem maguktól jöttek elő a tünetek, csak a gonosz erőhöz társulva, tehát addig kellett leírnom egy betűt, ameddig meg nem menekültem a gonosz erőtől, ez nagyon megkeserítette még mindig a tanulmányaimat. Eközben anyám próbálta fenntartani a kényszerszeretet, azt akarta szeressem és tiszteljem, ha nem tettem, akkor büntetett, a tüneteimre pedig nem figyelt fel. Nem sokkal később a bipoláris depressziós nagymamám hozzánk költözött, anyám a pszichiátereket a sátán gyermekeinek nevezte, akik megpróbálják a megszállottságot gyógyszerekkel kezelni a "megszállottaknál". Úgy gondolta, hogy nagymamámat megszállta egy szellem, mindig mondta, hogy látni a szemében, hogy az nem ő, és sokszor szertartásosan elhessegette azt a gonosz szellemet. Többek között ez is szörnyű emlékeket idéz fel, hiszen inkább anyámat szállta meg az őrület. Minden egyes verésnél és ha mertem nemet mondani remegett, tapsolt, cibálta a körülötte lévő tárgyakat, dübörgött a lábával, fura mozdulatokat csinált a testével.

Amikor gimnáziumba kerültem, próbáltam mindent elhárítani, mert szégyelltem a tüneteimet, lettek barátaim is, a környezetváltozás sokat tett, egy másik városba kerültem, bár még mindig anyámmal laktam. Felszínes viszonyunk volt, azon kívül, hogy bántalmazó, eltűrtem mindent, lenyeltem mindent, mert nem voltam elég talpraesett ahhoz, hogy segítségért kiáltsak, sőt a szégyent is sikerült belém nevelnie. Apám letudott mindent annyival, hogy jól kell teljesítenem az iskolában, nincs ezen kívül más dolgom. A gimis évek alatt háttérbe szorultak az úgynevezett "tikkek", jött a helyére egy pánikrohamos és hipochonder időszak, amit szégyellt anyám az emberek előtt, emiatt csak még inkább bántott, és a lehető leggonoszabb szavakat vágta hozzám, szinte soha nem volt egy kedves és megértő szava sem, hogy is lehetett volna, ha én voltam az ő szavaival élve a hiba, a bűn, a felesleg az életében, illetve akin kiadhatta minden dühét. A gimit túlélve ismét előjöttek a tikkek, nagyon féltem. Amikor az a kényszerképzet jelent meg előttem, hogy meg fogok halni, ha nem nyúlok 5x egy tárgyhoz, akkor én engedelmeskedtem, és sok bizarr kényszergondolataim is támadtak, amiket fura mozdulatokkal, testfeszítéssel tudtam csak kiengesztelni, mondjuk képes voltam egy lábon állni addig ameddig nem éreztem úgy, hogy most már elégszer elismételtem magamban azt hogy nem fogok meghalni, utána volt olyan is, hogy addig martam magam, ameddig nem éreztem, hogy már elég tökéletes érzésem van ahhoz, hogy abbahagyjam. Amikor elkerültem egyetemre külföldre, ezek enyhültek, és a környezetváltás sokat tett eleinte, de egy nagyon rossz albérletbe kerültem, akkoriban mindegy volt csak legyen olcsó és meneküljek már végre el, felelőtlen tulajom volt, és valami fura szag terjedt a lakásban, ami vagy gáznak vagy valami másnak tudható be. Nem volt hova mennem, mert nem voltam olyan anyagi helyzetben, hogy elköltözzek csak úgy, ezért ki kellett bírnom egy nagyon rossz émelyítő szagban 2-3 hónapig, ameddig el nem költöztem onnan egy normális helyre, ekkor előjött a szuicid hajlamom, egy hatalmas bomlásban éreztem magam. Azóta minden szagtól félek, hipochonder lettem, hogy súlyos tüdőkárosodást okozott az a szag és csak pár év múlva fognak a tünetek előjönni. A hipochondria átterjedt kb mindenre, legalább szerencsére képes voltam szocializálódni, elmentem terápiára, ami segített abban, hogy felfogjam a nehéz helyzetet, amiben voltam és képes legyek magamért a jövőben felelősséget vállalni, csakhogy a tikkek ismét előjöttek, és kezdem azt hinni, hogy ez Tourette esetleg, a szagoktól való félelmem miatt kezdődött a légzészavar, a hangos kilégzések, úgymond annak az érzése, hogy "megtisztítom a tüdőmet a káros szagoktól", de ez már nemcsak mindennapos, hanem minden félórában megjelenik, ha otthon kell lennem, kivéve ha barátokkal, munkában, vagy egyetemen vagyok. Gyakoriak a pislogások, és szintén a kényszerképzetek valamivel kapcsolatban, de inkább berögzültséget érzek velük kapcsolatban, mintsem reális félelmet, mint gyerekkoromban. Mégis nehéz ezeket uralni, és nem tudom, hogy ezek simán pszichés tünetek, amik a terápiás munka során eltűnnek, vagy valóban Tourette, ami időnként eltűnt, vissza-vissza jött, majd újra intenzív lett. Nagyon meg szeretnék gyógyulni, és normális életet élni, de félek, hogy örökre bennem maradnak ezek a kényszerek és tikkek. Az eléggé logikus, hogy pszichés kényszer lenne a tikk, hiszen az egész gyerekkorom egy szenvedés volt, ugyanakkor kérdéses, hogy nem Tourette-e, mert az egy idegrendszeri rendellenesség. Mit gondoltok?