Az alkohol (és bomlástermékei) mennyi idő alatt ürülnek ki ténylegesen maradéktalanul?
Kifejezetten nem az "ittam x mennyiséget, y idő múlva vezethetek-e/megérzik-e rajtam" típusú kérdésre gondolok (az ugye durvább esetben is 2 napon belül), hanem rendszeresebb alkoholfogyasztás beszüntetése utáni időszakra. Ugyanis én nyár közepén jutottam erre az elhatározásra (köznapi értelemben nem voltam sose alkoholista, de az azt megelőző kb. 1 éves időszak már eléggé a lelki függőség határán billegett), és igazából meglepő, amit tapasztalok.
Alapvetően én egy társaságból való kiesés részeként döntöttem így, viszont rá másfél-két hónapra elkezdtem olyanokat észrevenni, amiknek addig a hiánya nem is tűnt fel. Hogy sokkal koncentráltabban tudok dolgozni, gyorsabban átgondolni dolgokat, jobban működik a memóriám olyan dolgokra is, amit az elhangzásakor nem is szándékoztam kifejezetten memorizálni. Valamint a 9 órás alvásigényem is visszaállt mostanra a felnőttnek normális szintre (7 és fél..8 körül).
Na most, azt szokták mondani, hogy az elpusztult agysejtek nem termelődnek újra - ebből gondolnám, hogy nem ebben keresendő a gond. Ellenben pl. drogteszttel kapcsolatban szokták emlegetni, hogy egyes anyagok hetekkel később is kimutathatók. Van ilyen az alkoholnál is esetleg?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
„Az elpusztult agysejtek nem termelődnek újra” egy nagyon régi elképzelés volt, ami már vagy 60 éve megdőlt.
Az alkohol és a bomlástermékei mindig kiürülnek kb. 2 nap alatt, ezután nincs rád hatásuk. Viszont a rendszeres alkoholfogyasztás B1-vitaminhiányt okoz az agyban, az pedig kisebb-nagyobb mértékű agyzsugort (ebben a közvetett hatásban merül ki az „idegméregsége”, közvetlenül csak idegnyugtató).
Az ivás abbahagyása utáni hónapokban az agyzsugorból az agy többnyire teljesen felépül, ezt a folyamatot élted át.
Köszönöm a válaszaitokat, ezek szerint akkor van remény, hogy nagyon maradandó kárt nem okoztam ezzel :) (Itt tényleg nem napi szintű ivásról volt szó, "csak" heti min. 1, de gyakran 2 erősebben ivós buliról, amivel kapcsolatban gyakorlatilag mindenki megerősített, hogy "ilyen korban belefér, ha nem mindennapos". Amíg benne voltam, nem is éreztem igazán a hátrányait.)
Ami külön érdekes "ráérzés", hogy B-komplex vitamint pont előtte nem sokkal kezdtem el szedni nagyobb mennyiségben, lehet akkor annak a hatását is érzem magamon. Esetleg van még valami hasonló, ami gyorsítja a "felépülést"?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!