Mit tegyek, ha egyszerűen nem tudok ezzel élni? Elfáradtam, és nem látok már kiutat (Többi lent)

Szóval, közepesen súlyos hallássérült vagyok elég fiatal korom óta. Sosem viseltem jól, mindig magamba fordultam, 14 évesen iskolaváltás és egyebek előtt ez felerősödött, hónapokig iszonyúan szorongtam, vagdostam magam, szinte minden nap sírtam, iszonyúan féltem az új emberektől(felvételi előkészítő) és totálisan kikészített, hogy képtelen vagyok ismerkedni velük a nemhallásom miatt, a sok kudarc miatt rendszeresen felmerült bennem az öngyilkosság gondolata is

ezután a jónéhány hónapnyi vergődés és 3 nap folyamatos ébrenlét után döntöttem el, hogy nem jó ez így, muszáj változtatnom, rövid időn belül meg is ismertem valakit aki nagyon sokat hozzátett a motivációmhoz(szép is a szerelem), szóval amíg neki próbáltam "megfelelni" szociálisan rengeteget fejlődtem, persze hullámszerűen mindig előjöttek a depis, kiborulós epizódok a kudarcok miatt, 9. osztály közepéig hallókészülékem sem volt, vissza-visszaköszönt a vagdosás is még akkor

a sok hangulatingadozás meg szorongás persze kellőképpen hátráltatott az iskolai teljesítőképességben, kábé végigvergődtem a szakközép nagy részét, az volt a szerencsém, hogy nem kellett valami nagyot teljesíteni, otthon maradhattam, ha úgy éreztem képtelen vagyok bemenni, ami elég sokszor előfordult

utolsó évben újra "szintet léptem", nem szorongtam annyit, nem borultam ki olyan gyakran(lett párkapcsolatom, talán azért), az érettségi nagyon jól sikerült, annyira megörültem, hogy a technikummal párhuzamosan bevállaltam egy felnőttképzést is, ami viszont már sok volt, félévnyi intenzív szorongás és kudarcsorozat után kénytelen voltam abbahagyni, egyszerűen sok volt, nem akartam hétvégén is "emberek között lenni", plusz senkivel nem tudtam összebarátkozni, mert a nagy terem miatt nem hallottam rendesen, ez is kikészített

ezután váltottam készüléket, ami eleinte annyira jó volt, hogy mindent, de tényleg MINDENT hallottam vele, aztán egy idő után ugyanolyan lett, mint az előző volt. na, itt már elég mélyre zuhantam, kellett pár hét, hogy összeszedjem magam viszonylag, de itt még sikerült

jött az egyetemi felvételi és a szakmai vizsga, ezeket viszonylag könnyen átvészeltem, viszont nyáron teljesen rágörcsöltem az egyetem témára... mi lesz, ha egyáltalán nem hallok, ha nem veszik figyelembe stb

aztán a kezdés végül kizökkentett, nagyon jól éreztem magam az első hónapban, de annyira stresszeltem, hogy minden rendben menjen, hogy sokszor este vettem észre, hogy nem ettem még aznap, nagyon sokat fogytam

és a kezdeti lelkesedés után jöttek a viharfelhők, elkezdett zavarni, hogy a konzultációs órákon egy szót sem hallok a közös beszélgetésekből, hogy egyénileg is hiába kérek bárkit huszadjára, nem képes hangosabban beszélni, az esélyegyenlőségi koordinátor a fogyatékosságommal poénkodott mikor év elején bementem hozzá papírt és tanácsot kérni, utóbbit ezután hagytam is inkább

itthon és párkapcsolatban is összejött minden

annyira próbáltam elfogadni és mindenkivel tisztázni a dolgot, azt hittem, így majd könnyebb lesz, de csak rosszabb lett

olyan szinten nincs már kedvem semmihez, hogy teljesen el vagyok maradva a feladataimmal amikkel tök jól eljutottam félútig és élvez(t)em is őket, és képtelen vagyok magam rávenni, hogy folytassam, mert egyszerűen mindig minden ugyanolyan marad, sőt, már kábé teljesen visszafejlődtem addig a lelkiállapotig, ahonnan elindultam és önmagamhoz képest nagyon sokáig eljutottam.. egy hete próbálom magam rávenni, hogy be merjek menni a suli kölcsönzőjébe, kikészít már a gondolata is, hogy valakihez hozzá kell szólnom

múlt pénteken el se jutottam az egyetemig, végigzokogtam az egész busz-metróutat

eddig egyedül maradni nem akartam, mostmár viszont emberek közé nem akarok menni

egyszerűen minek próbáljak ebből az állapotból kikászálódni, ha tudom, hogy úgyis minden nap csak szenvedés, stressz, szorongás és az őrült koncentrációról szól?:( ha 6 évnyi kemény munkám pár hónap alatt a semmibe lett... akkor minek kezdjem újra?

gondoltam rá, hogy esetleg elmehetnék dolgozni, talán az egyetem sok, de ismerem magamat, tudom, hogy ott is ez lenne egy idő után és meg is bánnám, hogy otthagytam a sulit.. nem is tudom, miért írom ide ezt a kérdést

próba szerencse. sorstársak, esetleg olyanok, akik már "túl vannak" ezen?