Lehet hogy a barátom szociopata?
Nagyon kedves, előzékeny velem mindig meglep valami apró kis ajándékkal, mindig dícsér pl. szép a szemem, szép a hasam stb, szép, csinos vagyok stb.
A telefonján, mobilján én vagyok a háttérkép.
Gyakran megkérdezi mit csinálok, sőt már arra is volt példa megkérdezte a neten mit nézek.
Az is előfordult hogy fent voltam Facebookon amikor ő nem, és megkérdezte hogy akkor miért voltam fent, mit csináltam.
Ő már volt előttem is lányokkal, nekem ő volt az első. Megtörtént közöttünk az első szex úgy egy hete. De úgy érzem nem lazított el eléggé. Kb. 3 perc előjáték után még ha lassan is de bedugta a farkát úgy hogy én száraz voltam. Annyira fájt hogy kicsit még sírtam is, és amikor már majdnem kiáltottam, egy pillanatra a számhoz rakta a kezét. Persze ő neki jó volt. Közben próbált nyugtatgatni, hogy ne féljek.
Meg az is előfordult hogy távolabb ültem kicsit tőle, vagy amikor megölelt egy idő után elvettem a kezét, erre mondja hogy ez nekem nem tetszik. Ha már csak egy pillanatra fel is állok, megkérdezi mit csinálok, vagy ha egy percre nem nézek rá megkérdezi mire gondolok, de mindig.
Egyszer azt is mondta hogy megerőszakol, de utána azt mondta csak viccelt. Én 22, ő 25 éves.
Hát a szociopata enyhe túlzás, ez inkább az a tipikus ,,Én vagyok a világ ura". Fiatal, biztos helyes is, azt hiszi mindent megtehet veled. Helyre kell raknod. Fogd gyeplőre őt, és tanítsd meg hol a kutya helye. Hidd el, nem kell mindent eltűrnöd!
18/f
Nem mondanám, hogy szociopata, inkább azt mondanám, hogy gyenge az önértékelése, birtokolni akar, ami egyfajta erőszak, még ha most nem is annak tűnik.
Megoldás: megbeszélni, elmondani neki, mi az, ami neked nem tetszik. Kérdezz rá, beszélj vele. A továbbiak a válaszaitól és reakciójától függenek.
Ami a szexet illeti, nyilván nem túl tapasztalt és/vagy önző. Ez a rész változhat még idővel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!