Másnak is van itt demens hozzátartozója, akivel együtt él, és napi 24 órában gondozza?

Férjem édesapja. Már 7 éve meghalt, de 11 évig gondoztuk. Nagyon nehéz volt. Az segített, hogy tudtam, hogy korábban nem olyan volt, rendkívül jó ember, nagyon szerettük egymást. Így azért kicsit könnyebb volt.

nehezen, de birom.

Mi beadtuk egy otthonba a nagyanyám, ahol gondoskodnak róla. Sajnos munka miatt nem tudtunk napi 24 órában figyelni rá, mivel nem ismert meg minket, állandóan menni akart, mert azt hitte máshol lakik. Volt hogy mire hazaértünk összedöntötte a fél házat (mivel bezártuk hogy ne kóborogjon mert elesik és annyi neki.) Hihetetlen hogy 95 évesen mennyi energiája van, volt hogy több mint 24 óráig nem aludt. Nehéz dolog, a végén már kikészültünk idegileg. 12 órában dolgozom, mindig idegeskedtem mi vár mire hazaérek. Így azért sokkal könnyebb lett az élet, de kicsit bűntudatom is van az otthonba rakás végett. Nagyon rossz betegség a demencia, a mindig vidám kedves és aranyos nagyanyámból egy undok vénasszonyt csinált, de nem szabad elfelejteni, hogy ki volt ő valójában.

Igen van. 95 éves és lelkileg fizikailag tönkretesz de muszály birni mert már senkije sincs rajtam kívül. Ha tudtam volna, hogy mekkora teher még az elején évekkel ezelőtt öngyilkos lettem volna! Talán más lenne ha megértésben segítőkészségben szeretetben teltek volna az utobbi évtizedek. Bűntetés a sorstól betegnek és ápolójának egyaránt! Sorstársaimnak sok erőt egészséget és kitartást kívánok ismeretlenűl.