Kényszerbeteg lennék?

Sziasztok! Az egész sztori ott kezdődik, hogy tizenévesen nagyon elhanyagoltan néztem ki.

Szegények voltunk, így beletörődtem abba hogy én nem lehetek olyan szép mint a többi lány. Csak sajnos ez nem (csak) a sminkelésben, fodrászban és szép ruhákban merült ki. Lett volna pénzünk tisztálkodni, én mégis annyira reménytelennek éreztem a helyzetemet hogy sokszor koszos és szakadt ruhákban jártam, mondván úgyse számít, mindenki tudja hogy szegény vagyok. Ezek a gondolatok odáig fajultak hogy a végén már teljesen igénytelen lettem, nem mostam fogat, a fogaim el is romlottak, és jó pár fogam kihullott. Ritkán fürödtem és mostam hajat, egyszerűen nem vitt rá a lélek ilyen cselekvésekre mert folyton az járt a fejemben hogy úgyse számít, senkinek se kellek.

Szerencsére amint kikerültem az iskolából, megismertem valakit aki segített talpra állni, és rájöttem hogy hihetetlenül gusztustalanul viselkedtem és néztem ki anno.

Azóta már elmentem fogorvoshoz megcsináltatni a fogaimat, szuper ruhatáram van, havonta járok fodrászhoz, sminkelek és természetesen minden nap fürdök és 2-3 naponta hajat is mosok, szóval megváltoztam.

A gond ott van, hogy már túlzásba is viszem és mások szerint ez már kényszerbetegség...

Minden tisztálkodási szokásomat többször ismétlem meg mint kellene. Fogat 1 óráig mosok, a hajamat vagy 10x átmosom újra samponnal, a tusfürdőből is nagyon sokat pazarlok hogy újra és újra átdörzsöljem vele a testemet, mert minden ilyen cselekvésnél úgy érzem még mindig nem vagyok elég tiszta. A hajamat 1 óráig fésülgetem mert úgy érzem még mindig nem elég sima, még mindig elakad benne a fésű, pedig már rég nem. Szintén 1 órán át sikálom körömkefével a körmeimet, és mielőtt felveszek egy ruhát, legalább 3x kimosom, hogy "biztosan" tiszta legyen.

Ez vajon tényleg kényszerbetegség? Elmenjek vele orvoshoz? De mégis milyen orvoshoz és mit fognak velem tenni?