Nem látok más ki utat. Vagy-vagy? Mi végre az ember?

Sokszor csalódást okoztam már szüleimnek, mind tanulmányilag mind az életben 23 évesen egy barátnőm se volt. Érettségivel végeztem szakmám nincs egy raktárban dolgozom, szüleimmel élek az életem egy rakás szar. Folyton ígéreteket teszek,hogy elvégzem ezt meg azt a tanfolyamot, de nem lesz belőle semmi félek bevallani hogy nem megy félek a következményektől félek attól hogy mit gondolnak rólam, az utcán, otthon, a barátaim. Szüleimtől és barátaimtól egyre távolodok, józanul erről beszélni se tudok mert úgy érzem szánalmas gyenge emberi hulladéknak tartanak emiatt, nembírom nyíltan elismerni gyengeségeim annak ellenére hogy tudatában vagyok azoknak.

Az utóbbi időben rákaptam cigire, alkoholt lassan már napi szinten fogyasztok, junkfood az életem része. Egész életemben konfliktus kerülő voltam és most is az vagyok annak ellenére hogy régebben gyakran értek atrocitások, sosem mertem kiállni magamért. Sokat baszogattak a kinézetem miatt már óvodában kezdődött emlékszem. És az utóbbi években kezdtem azon gondolkodni hogy alkalmatlan vagyok az életre, mivel egy gyáva, gerinctelen, ronda egy gec vagyok sajnos változásra nem nagyon vagyok képes ezekben a tulajdonságokban mert ahogy említettem korai gyermek korom óta sokan rombolták szét maga biztosságom, személyességem egyes részeit.

Elvégre is mivégre az ember? Biológialig az ember azért létezik hogy utódókat hozzanak létre. De azon kívül mit kezdjen magával az ember? Senki nem adott hozzá egy útmutatót, saját magadnak kell ezeket a célokat ki tüznöd?

Se a vallás, se az anyagi gazdagság nemtudott meghatni, ha szellemi gazdagságot nézzük az ember egy idő után pedig ugyan azokba a zsák utcákba fut.

Szóval így jutottam arra a következtetésre, hogy ennyi erővel megis ölhetem magam, basszus ha "szerencsém" van abban a pillanatban egy neutron csillag fénye elér minket és az egész emberiség megsemmisül, olyan törékeny mégis is oly szerencsés, az univerzum tengerében egy csepp amit az emberiség magának érezhet.