Mit tegyek, ha másoktól várom a pozitív visszajelzést, hogy értékes vagyok, mert a szüleimtől nem kaptam meg?
Soha nem mondták azt a szüleim, hogy szép vagyok, most pedig sokszor azért töltök fel képet facebookra vagy bárhova, mert ott megkapom azt a visszajelzést, hogy szép vagyok.
Ez az egy dolog maradt. Hiába tanultam mindig jól, soha nem éreztem magam jónak, mert a családokból senki nem mondta, hogy ügyes vagyok. A környezetemben élők fele nem ért el szinte semmit az életben, mégis még így is többre tartom őket, mert magamat nem tartom semmire. Olyan, mintha természetes lenne, hogy nekem minden téren helyt kell állni, ha nem teszem,kapom a leszídást.
Nincs önbizalmam, nincs önbecsülésem, és betegségig idegeskedem magam egy vizsga vagy bármi előtt, mert nekem nem szabad megbukni, mert áll a bál. Ha nem csinálom, amig a szüleim mondanak, le vagyok a sárga földig hordva. Ha találok egy hobbit, amit a szüleim fölöslegesnek találnak, le vagyon szintén a sárga földig hordva. Nekem azt kellene csak csinálni, amit a szüleim jónak látnak, nem festhetek, nem alkothatok, nem olvashatok szabadidőmben, mert szerintük értelmetlen, nekem a kerbe kellene lenni, vagy a szőlőben vagy bárhol és ott dolgozni, mert szerintük az a jó hobbi.
Most ott tartok, hogy gyűlölöm magam és a sok sikerélményem ellenére, egy senkinek érzem magam.
L
Ugyanez van. Kiskorom óta hitetik el velem, hogy egy szar vagyok, hogy csúnya vagyok, hogy semmirekellő, a világ legrosszabb gyereke.
Közben kitűnő tanuló voltam, egy nagyon szép, jó alakú lány. Egyedül abban tudtak "fogást találani" bennem a szüleim, hogy sokat voltam beteg, de akkor azzal kínoztal, hogy én tehetek róla. Soha egy dícséret, semmi.
Az egyetemmel ugyanígy vagyok, halálra idegesítenek, izgulom, kikészítem magam, mert ha nem lesz meg akkor botrány. Volt, hogy nem mertem elmenni, mert mi lesz, ha nem sikerül... Pedig régen nem izgultam. Sőt apám meg is üt, meg bolondnak hív és porig aláz, ha nem sikerül valami.
Nekem ez annyiban nyilvánul meg, hogy enm tudom megvédeni magam, ha bántanak, vagy olyan szituációba kerülök, mert az a normália, hogy "aláznak". Inkább önmarcangolásba kezdek. Ezt értél el a szüleim, hogy bemagyarázták, hogy sz.r vagyok és inkább tűrtem. Régebben sosem hittem el, hogy szép vagyok, vagy sikeres vagy egyáltalán valaki kedves is lehet velem. Akkor is marcangolom önmagam.
Én akartam öngyilkos lenni, annyira is kicsináltak.
Tipikus mérgező szülők! A világ legtökéletesebb embere se lenne jó nekik.
El nem képzelem, hogy hogyan lehet a felnőtt gyerekével így beszélni valakinek. De mások előtt úgy megjátszák magukat, hogy ők milyen kedvesek.
A legjobb az lett volna, ha minél előbb "megszabadulunk tőlük". Csak hát nekem egyetemre muszáj volt mennem, rákényszerítettek. Kidobtak volna közmunkára.
Arról nem beszélve, hogy egy idő után az egészséges embert is kikészíti a folyamat alázás, félelem. Nem mertem hazajönni, ha elmaradt az óra, mert apám kikészített volna, hogy "lógok úgyis".
Mióta nyugdíjas van ez így, hogy ebben lei örömét, hogy engem porig aláz, utána röhög magában.
Semmi más nem marad csak a távolság és a kapcsolat megszakítása! Neked is javaslom!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!