Valószínűleg a magányosság miatt lettem depressziós és pánikbeteg. Hogy nyissak az emberek felé? 23/F

Én meg pont nem a tömegben ismerkedek emberekkel. Hanem a városi élet kompenzálása miatt például kerékpáron belevetem magam a természetbe. Például a határ és Bécs közti nemzeti park földútjain. Nem emlékszem hogy találkoztam-e olyan turistával akivel ne haverkodtam volna össze. Vagyis nem csak én érezhetem jól magam a jó levegőjű vadonban hanem sok ember gondolhatja úgy hogy ott milyen jó lenni egy-egy napot. Míg például egy lakótelepen mégsem mondhatom sem én sem más nekem például hogy "Helló, te is a betondzsungelben vagy önkéntes rabszolga?".

Ja és a természetjárás a léleknek is jót tesz.

Ezek a békülj ki önmagaddal dumák szerintem hülyeségek, az ember akkor érzi jól magát, amikor érzi, hogy beszélgető partnere órákig el tudott vele beszélgetni egy asztalnál és annak is jól esett. De ma mindenki rohan, max húsz perc egy kávészünet, úgy, hogy csendben nézegetik a telójukat.

Ha emberek közé szeretnél ékelődni, próbálj meg elmenni valamiféle gyülekezetbe, nem muszáj beépülnöd, elég, ha kicsit ismerkedsz...ha már visszatérő figura leszel köztük, rád szállnak s rögtön központi témává válsz, kialakulhat valami...

Szerintem csapatsportot kellene megpróbálni, rám, nagyon jó hatással volt, 5 évnyi szorongás és örömtelen felnőtt élet, meg egy teljesen bezárkózott tinédzser kor után akkor éreztem magam igazán jól. Sajnos nem tartott sokáig, egy évig se, mert depresszió miatt abbahagytam, és azóta se kezdtem újra, egy év alatt teljesen kijöttem az edzésből, most már nehéz lenne visszamenni. Azóta bánom, hogy nem fordultam korábban dokihoz a depressziómmal, máig sportolhatnék, mert az tényleg hatásos volt. Soha nem illeszkedtem be igazán, ott is kicsit különc voltam, de imádtam csinálni, és mégis a csapat részének éreztem magam.

26f