Ha valaki depressziós több, mint valószínűleg a magánytól, akkor kár újra, és újra párkapcsolati próbálkozásokkal kísérleteznie?

Köszönöm a válaszokat.

Kipróbáltam már sokmindent. Csatlakoztam egyházi közösséghez, Fülöp-kurzuson vettem részt. Aztán próbálkoztam a keleti kultúrákkal is. Elvégeztem a Reiki 1-2 - t, meditáltam, máláztam sokat. Na az meggyőzőbb volt, viszont rájöttem, ez egy életforma. Erre születni kell, és az erre irányuló vágy majd arra fordítja életünk útját ami ebbe irányul. A hétköznapi dolgok, a stresszes agresszív emberek között, a tömeges bunkóság, ügyeskedés, átb_szás mind olyan tényezők, melyekkel nem tudok egyedül mit kezdeni. Azt már fizikából tudjuk, hogy a világegyetemben, minden energiából áll. Az ember is energiák anyagba formált manifesztációja. Minden rezeg, és e rezgéseknek van egy amplitúdója, ami ha nagyjából stimmel a miénkkel, akkor jól érezzük magunkat a másikkal, másokkal. Ha más, akkor előbb-utóbb konfrontálódunk. Elviselni azt, ami nem jó, ráadásul tartósan, "fütyülni a világra" ezek mind akkora energitöbbletet igényelnek, ami lehet hogy egy gyermekkora óta meditáló Swami mester számára rendelkezésre áll, de egy magamfajta eltévedt léleknek, ez csak -érzéseim szerint- csak egy bensőséges leginkább szellemi síkon fejlődő párkapcsolat keretein belül juthatnék hozzá. Ez viszont nekem tilos. Hiába minden, örökösen csak a negatív feedback érkezik minden, a szebbik nem irányába tett kísérleteimre, ezért ezek az érzéseket sajnos maximum álmomban érezhetem valóságosnak nagy ritkán. A többi csak vágyakozás, falás újságpapírból, desztillált víz akószámra, amely nem oltja a szomjat. Olyan akár a fantomfájdalom egy féllábú ember számára: már-már elhiszi, de amikor lenéz rájön hogy ez nem valóságos. És mindíg is az apró örömök gyűjtője voltam. Azt hittem összeállnak majd örömmé. De nem álltak össze, hanem mint tenyeremben eltört hőmérő higanycseppjei, kifolytak az ujjaim közül. Sohasem a patak feltűnően csillogó vize vonzott, hanem azok a kincsek amelyeket magában sodor. Ezért nincs mér kedvem élni. Elfogyott az energiám, és ahonnan talán kicsit feltöltekezhetnék, örökké zsákutcába, mellékvágányra fut.

Kedves utolsó előtti, ezt nem értem. Hiszen egy zöldség is halott lesz ha elválasztják az őt tápláló gyökerétől, vagy ha egy almát leszakítanak a fájáról.

Kedves utolsó, köszönöm a válaszodat de ezen -mint írtam- már túl vagyok. Az egyház nem bizonyult erős várnak, melynek falain belül megtalálom önmagam. Pedig több pappal is személyesen tartottam a kapcsolatot, egyikőjükkel még egy, az oltár előtt egész éjszakán át tartó virrasztásos imádkozásos szertartást is végeztünk kizárólag csak azért, hogy ez nekem megváltozzon. Vagy amikor -bár azt már nem tudom hogy nevezik- egy lapra le kellet írni mire vágyunk (persze reális célt) leadni, majd utána egy hónapon keresztül minden este imádkozni kellett ezért a célért: állítólag kiválóan működik - rajtam kívül. Szóval sok mindent kipróbáltam ott is, de Isten nem volt túl meggyőző. Nem állítom hogy nem létezik, de az biztos hogy nem változott semmi. Persze amikor minden próbálkozás, ellenérv a vallás érdekében dugába dől, akkor jön az a mentőöv hogy "Isten útjai kifürkészhetetlenek". Na köszönöm, ettől aztán rendbe jövök. De tudom hogy csak a jó szándék vezérelt azért írtál, így tehát köszönöm hogy vetted a fáradtságot.