Ha valaki depressziós több, mint valószínűleg a magánytól, akkor kár újra, és újra párkapcsolati próbálkozásokkal kísérleteznie?

A másik, ha korábban már voltam emiatt (dili-) dokinál, (meg kineziológusnál, családállításon, stb. ) de nem sikerült kikezelni, akkor van értelme újra pszichiátriára menni? Már legalább 8éve nem volt kapcsolatom, és ami volt ott sem éreztem, hogy szerettek volna igazán. Kezdek belefáradni. Olyan szo_óroller az egész élet: az embert felállítják rá, még csak nem is választhat, aztán indul az [eszement] robogás a leejtőn, amin csak a sírkő (vagy temetői bucka) fog majd meg valamikor. - de mondjuk ez nem tartozik a kérdéshez; illetve igen, de csak amolyan széljegyzetként. Viszont már azt is rosszul esik látnom, ha egy lány simogatja a párját. Olyan érzésem van, hogy nekem ez elérhetetlen valamiért, nekem ez nem jár. Nekem a szenvedés jár, és az, hogy láthatom, hogyan osztják meg mások a gyengédségüket egymással. Lehet hogy egy sz_mét alak voltam valakivel előző életemben, és most bűnhődök; - ha létezik ilyen egyáltalán. De már semmiben sem hiszek. Csak bűn van, meg kín. Meg egy r_hadék élet, amit nem is kértem, és mégis olyan lassan telik; - legalább adhatnám át valakinek, aki tudna is mit kezdeni vele, és nem kell folyamatos sz_opásban leélnie az életét.