Állandóan feszült vagyok, szorongok. Hogyan tudnék ezen változtatni?

Én a kilátástalan jövőkép, céltalanság érzése, az állandó magamnak való megfelelési kényszer miatt kezdtem el szorongani, amibe szép lassan bele is betegedtem (19 évesen nőgyógyászati, ebből kifolyólag lelki problémám is lett a műtétet követően). Sajnos nekem ez a betegség "kellett" ahhoz, hogy rádöbbenjek: egy életem van és nagyon nem így akarok élni. Én iskolapszichológushoz fordultam, mert akkor még gimis voltam (de egyébként szorongással érdemes először pszichológushoz fordulni, aztán ha valami többre van szükséged, akkor ő továbbküld pszichiáterhez, de a szorongás gyógyszerek nélkül is gyógyítható, csak te és az akaraterő kell hozzá, a pszichológus támogatásával), 2,5 hónap alatt rendbe jöttem: megtaláltam, hogy mi az, ami éltet, ami motivál ahelyett, hogy visszahúzna, el tudtam engedni minden rossz érzést, illetve eleinte azt kellett megtanulnom, hogyan tudom pozitívvá formálni a gondolataimat, minden rossz ellenére. Persze, ehhez az is kell, hogy tényleg legyen valami cél/elképzelés, ami erőt és hitet ad ahhoz, hogy el tudj indulni egy másik úton. Mióta tudom, hogy mit fogok tanulni ősztől az egyetemen (ahová fel is vettek,bölcsiben leszek kisgyermeknevelő, ha minden jól megy), sokkal jobban érzem magam, mert biztosnak és motiválónak érzem ezt az irányt. Neked is azt tanácsolom, hogy keress egy olyan munkahelyet, ahova nem gyomorgörccsel mész be, mert ez hosszú távon rengeteg betegséghez vezethet. Ha alapvetően szereted a hivatásod és csak a munkahellyel van gond, akkor minél előbb kezdj el másikat keresni. Ha pedig már a hivatás taszít, ahelyett, hogy vonzana, nézz magadba, hogy mi az, ami valójában érdekel. A sz*r emberi kapcsolatokon úgy tudsz változtatni, hogy lezárod/elengeded azokat, akik már nem foglalkoznak veled vagy rossz érzést keltenek benned. Az új ismeretségek mindig feltöltenek, legyél rájuk nyitott, még ha nehéz is.

Nekem pozitív családképem volt mindig is: nincs tesóm, de anyu és apu mindig szeretetre, önzetlenségre, megértésre nevelt. Iskolai cikizéseim (durvább lelki bántásaim is) voltak, de ritka az, akinek nem. A rossz környezet biztos, hogy hatással volt arra a helyzetre, ami kialakult, szóval ebből kéne kilépned minél előbb.

Lépj még ma, ne hagyd, hogy ez a lelki vívódás testileg is felemésszen, kezdj el sportolni (közben és utána nem agyalsz), merj ismerkedni, keress új célt az életednek, mert minden fejben dől el! Tudom, hogy nagyon nehéz pozitívnak lenni, amikor minden sz*r körülötted és úgy még nehezebb, hogy senki sem támogat, de ne add fel! Széppé és boldoggá teheted az életed, ez csak rajtad múlik, legyél bátor és ugorj fejest. Csinálj olyat, amit eddig még soha, valami olyat, ami boldoggá tenne. És tényleg ne várd meg, amíg valamilyen betegség közbeszól, én a saját bőrömön tapasztaltam meg, nagyon nehéz volt kimászni belőle, de sikerült. Minden jót!

L/20