Mi segíthet ezen szerintetek? Volt már valaki hasonló helyzetben?

Úgy gondolkodok az életről, hogy egyszer élünk és bármikor bármi történhet velünk ezért minden pillanatot ki kell használni, nem pedig értelmetlen dolgokkal elpocsékolni az időt. Ezzel eddig nem is lenne semmi baj, viszont egy éve parkapcsolatban elek és komoly problémákat okoz azóta ez az életemben. Már az első hónapban ossze akartam költözni a párommal, hogy ne vesztegessuk az időt, ezzel olyan szinten mentem az agyára és ijesztettem meg, hogy azóta se élünk együtt. Tavaly volt egy fél év amikor másik városban dolgozott, nem is szerette azt a helyet csak muszáj volt, mert nem volt más, a pénz meg kellett. Én azalatt teljes idegroncs voltam, hogy egyszer élünk, de ő ilyennel pocsekolja az időt ráadásul utálja is. Most, hogy itthon dolgozik egy picit jobb, de így is kivagyok, ha arra gondolok, hogy hol tölt 8 órákat a napjából, mindig talalok valami problémát, de ha máshol dolgozna tudom, hogy azzal is lenne valami bajom. Én se vállalok olyan munkát, ami nem egyezik az ő idobeosztasaval, mert azt nem tudnám elviselni, hogy én dolgozok mikor együtt lehetnénk. Az is nehezebbé teszi a helyzetet, hogy ezzel mar az agyára megyek, de ha elkezdnem élni én is a saját életem es próbálok kicsit leszakadni róla, baratokkal lenni stb akkor meg az zavarja és kiborul, hogy már biztos nem is szeretem... olyankor azt várja, hogy inkább mégis korulotte forogjon minden. Én tudom, hogy nem vagyok normális és tudom máshogy viselkedni de a bennem lévő erzesek nem változnak. Tudom, hogy kell a pénz, kell dolgozni, hogy mindenkinek megvan a saját élete. Nem vagyok hülye. Csak egyszerűen nem tudom mihez kezdjek ezekkel az érzésekkel.