Szociális fóbiára milyen pszichiátert ajánlanátok?

Szegény szerintem próbálkozott, volt hogy nézett, egyik órán egész évben mellettem ült, akkor csavargatta a haját meg ilyenek. De én egyszerűen még ránézni se mertem, nem hogy hozzászólni. Amúgy ha ő elkezdett volna valami beszélgetést akkor lehet, hogy már ment volna, de az teljesen ki volt zárva, hogy én szóljak hozzá.

Amúgy ő is introvertált, szerintem ő se nagyon tudta hogy kezdjen velem bármit is mivel nem nagyon beszélgettem senkivel. Neki nincsenek ilyen problémái teljesen jól megvan társaságban, csak az új emberekkel nem olyan kezdeményező szerintem.

Depressziós szerintem nem vagyok, meg ez a szociális fóbia se olyan durva mint amilyen akár lehetne. Emberek közé, pl utcára simán kimegyek, a problémák ott kezdődnek amikor ismerős emberek társaságában vagyok. Akkor is csak azért vagyok ideges, mert meg se szólalok és érzem, hogy ez elég furcsa, főleg amikor már szóvá is teszik. Jobban szeretek kettesben beszélgetni valakivel, már feltéve, hogy hasonlóak vagyunk.

Amúgy igazad van, hogy a szeretet mindent legyőz, mert már megfordult a fejemben, hogy így hogy vége a sulinak majd ráírok valahol és akár ott akár élőbe elmondok neki mindent. Persze nem zúdítom rá, hogy életem szerelme meg stb, csak max annyit hogy állandóan ő jár a fejembe és szeretném megtudni, hogy ő mit gondol mert ha félreértettem és egyáltalán nem jövök be neki vagy esetleg nem is illünk össze akkor legalább talán túl tudnék lépni.

Ezek alapján lehet, hogy egy egyszerű szerelmi bánatnak néz ki a problémám, de nem az, csupán ez kellett ahhoz, hogy megelégeljem a szociális fóbiámat.

Régen, még az óvodában nagyon jól kijöttem mindenkivel. Szerintem ez akkor kezdődött amikor általánosba kicsúfoltak meg piszkáltak. Őszintén mondom, hogy semmi durva nem történt csak viccnek szánták, de nekem akkor épp elég volt. Később aztán meg azért piszkáltak, mert csendes lettem.

Egy kicsit hosszú lett, de jól esett kiírni magamból.