Szeretsz tudatosan álmodni? És nem fárasztó?
Nem tudom, én valahogy sosem éreztem késztetést a tudatos álmodásra, pedig amúgy nagyon szeretek álmodozni, használni a fantáziámat meg minden... De ha alszom, akkor aludni akarok. Pihenni, kikapcsolni. Azt szeretem az alvásban, hogy kicsit kilépek a mindennapokból, nem kell döntéseket hoznom, amik iránt felelősségem van (ami nem jelenti azt, hogy egyébként a felelősségteljes döntések elől menekülő ember vagyok :) ). Ha nagyon elegem van egy béna napból, rossz a kedvem, akkor alszom egyet, tehát kicsit "kikapcsolom magam ebből az egészből", és miután felkelek, sokkal jobb a kedvem.
Szóval akik tudatosan álmodnak, nem vágynak erre a kikapcsolódásra, és nem fáradnak bele, hogy még alvás közben is tudatosnak kell lenni? :D
magától jön, nem én akarom és csak néha
rossz álmoknál egy ideig sodor a történet, aztán akarok ezen javítani, hogy ne érezzem rosszul magam, de attól még nem tudom, hogy álmodok, viszont változik a dolog, mert az álmomban elkezdek gondolkodni a megoldáson, na ez vacak
amikor meg rá is jövök, hogy ez álom, akkor olyan mederbe igyekszem terelni, amit nagyon szeretnék csinálni, ezek nem rémálmok, ezt a fajtát szeretem
annyi ideig nem tart, hogy kimondottan elfáradjak tőle
Alvás közben nem lehet elfáradni. Ugyan úgy alszol, nem vagy kimerült ha felkelsz, egyszerűen a tudatodnál vagy, tudod mi történik éppen alvás közben ezért azt teremtesz elő egy képzelt világban, amit szeretnél.
Attól függetlenül, hogy tudatodnál vagy, még az összes többi funkcióját a testednek blokkolja az álom, mint pl a mozgás így az alvás ugyan azt a hatását fejti ki mintha csak sodorna az álom.
Egyébként ajánlom a kipróbálását. Gondolj bele, egy képzelt világ ahol te vagy az isten és azt csinálsz amit akarsz következmények nélkül. Teremthetsz tornádót, átváltozhatsz kutyává közben megharaphatsz bárkit, tudsz beszélni elhunytakkal. Szóval bármit, nincsenek határok. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!