A borderline-osok menő emberek általában?

Szerintem a pszichopatákra gondolhatsz, akik általában simulékony sármos személyiségek, csak a magad érdekében kerüldd el őket. Ők tudnak menő karriert csinálni, mert egyáltalán nincs bennük részvét vagy bűntudat semmi iránt.

A borderline személyiségzavar pedig olyan, hogy szerencsétlen ember még magával se bír megmaradni egy szobában. Retteg, hogy elhagyják ezért inkább eltaszít mindenkit, hogy legalább az az illúzió megmaradjon, hogy az ő döntése volt. Nem menők szerencsétlenek, neurotikusak. Nem hiszem, hogy menőnek éreznék magukat.

De a tényleges tünetekről orvosi oldalakon részletesebben olvashatsz.

Ha arra gondolsz, hogy kedvelnek-e a közvetlen munkatársaim, vagy iskolatársaim, akkor igen, kedvelnek. De csak azért, mert nem ismerik az igazi énem. Én nem váltogatok gyakran munkahelyet, szükségem van az állandóságra, és mindent megteszek, hogy azok, akik a környezetemben vannak, kedveljenek, mert óriási szükségem van a szeretetükre. Szeretetéhesnek szokták mondani az ilyen embereket, de szerintem a szomjúság jobb példa: mikor nem jutsz vízhez, ég a szád, a torkod, forró az egész tested, és ölni tudnál egy cseppért is, aztán ha hozzákjutottál, nyakalni literszámra. Na, valahogy így érzek. Mikor valaki megdícsér, vagy tesz egy olyan gesztust, amit már régóta vágytam, akkor olyan, mintha oltaná a szomjam. De mindig "szomjas" maradok.

A másik, hogy úgy gondolom, senkiben nem érdemes megbízni, mert úgyis el fog árulni. Emiatt középiskolában tipikus loner voltam, az utolsó padban ültem, és állandóan lekoptattam mindenkit; ezen kívül ittam, dohányoztam és füveztem, és igen, emiatt menőnek tartottak, de egy bizonyos kor felett az emberek értékrendje átalakul. Lehet, hogy gimiben nagyon menőnek számítottam, de negyven évesen én leszek a gáz nagynéni.

Akik igazán közel állnak hozzám, a családom, a párom, ők viszont tudják, hogy nem vagyok teljesen százas, nem is szeretnek.