Mentálisan tényleg nagyon megterhelő egy korházban daganatos beteg (nem gyógyítható) gyerekekkel foglalkozni?

Már körübelül 10 éves koroban eldöntöttem, hogy en ezt akarom dolgozni és most végre itt vagyok egy hajszál választ már csak el, de nagyon sok családtagom azt mondja hogy ehhez én túl érzékeny vagyok és összeroppannék.

Annyira szeretném ezt csinálni. Nagyon pozitiv ember vagyok es egy ilyen helyen ez nagyon jol jon. Minen nap bemenni hozzájuk és ha az életuket nem is tudom megmenteni, boldogítani oket. Annyira jo erzes nevetni, mosolyogni látni az ilyen embereket és ez nekik is jo, hisz ilyenkor akár megtudják magukat meggyogyítani(legtöbb ember feladja és veluk egyutt a szervezetük is).

És tényleg nekem ez az életcélommá vált az évek során és nem akarom most feladni. Szerintem megbírnék bírkotni az érzéssel. Szerintetek is nagyon megterhel lenne?