MDMA használat után pánikbetegség, vagy szívprobléma?
Sziasztok.
22 éves fiú vagyok, Rendszeresen dolgozom, és tanulok, egyedül tartom el magam.(Tehát részese vagyok a rohanó nyugodt világnak :D )
A problémám ott kezdődik, hogy hétvégén elmentem bulizni egy barátommal, és az egész este folyamán körülbelül 500mg mdma-t fogyasztottam. Nem ez volt az első eset, hogy ilyesféle szerhez nyúltam. A hatás alatt sosem volt még gondom, viszont a másnapjával gyakori volt hogy lelkileg hetekig bajlódtam. Például depresszió, szorongás stb., de mindig sikerült leküzdeni probléma mentesen ezeket az érzéseket. Viszont most a másnap másnapján mikor elmentem dolgozni, észrevettem, hogy a sétától nagyon hamar elfáradok. A fáradtságot követően jött a kiszáradás, végtag zsibbadás, és egyéb ájulást megelőző tünetek. Sok vizet fogyasztottam, és próbáltam mindig kontrolállni, hogy ne essek össze. Ma reggel ismét munkába menet elkapott ez a probléma, majd egy óra szenvedés után kihívtam magamra a mentőket, ami sikertelen volt "nyugodjak meg nem szívinfarktus, csak pánikroham, keressek egy kórházat.."
Sajnos mivel nincs Bp.-i lakcímem, egyelőre nem találtam kórházat ahol fogadnának.
Igyekszem holnap minél előbb kardiológiára menni, de gondoltam felteszem a kérdést, hogy ez már egy kialakult pánikbetegség, vagy átmeneti állapot? Tapasztalatokat, véleményeket szívesen emésztek.
Egy keményebb amszterdami pár nap után pár barátomon szintén jelentkeztek a tünetek, amit leírsz, plusz hányinger, alkalmanként rossz látás. Szintén jártak az ügyeleten, ahol vérkép után sem találtak semmit..
Magától elmúlik, nekik 2 hét volt, neten vannak sztorik, hogy hónapokig tart. De semmiképp sem maradandó.
Ma voltam kivizsgáláson, szívproblémának, vagy keringésnek semmi jele, és a vérkép is tökéletes.
A kórházi pszichiáter aztmondta, hogy ezek a használat utáni függőség jelei, kezembe nyomott egy doboz Xanax-ot amit nem fogadtam el, hisz nem szeretnék nyugtatókat szedni, maximum valami lazábbat, ami eddigis eltűntette a tüneteket. Meg kaptam egy beutalót valami drogambulancia/elvonóra, hogy járjak oda majd segítenek.. Egyelőre megpróbálom magamtól leküzdeni ezt a dolgot, vitaminokkal, pozitív élmények szerzésével. Most egyeztettem időpntot a pszichiáteremmel, aki neurológus is. Nála voltam korábban párkapcsolati problémákkal. Remélem elkezdődik valamisféle javuló tendencia. Esetleg tippek, hogy milyen szinten adagoljak magamnak továbbra Frontint?(leggyengébbet)
Nem nyomtam még ekit meg úgy semmit se.
Amúgy milyen érzés ? :D
De 500mg soknak hangzik.
50-100mg egy alkalom és az kitart egy óráig kb nem ?
Azt viszont jól tetted hogy nem fogadtad el a xanaxot nem jó rászokni ezekre meg úgy semmilyen nyugtatóra.
Első válaszoló vagyok. A helyedben kivárnék — legalább egy hetet az esettől számolva, mielőtt tobább gyógyszerezném vagy kezeltetném magam. Nem elsőkézből szereztem tapsztalatot, de nekem úgy tűnt, a barátaimon is az idő segített.
Remélem hamar túlleszel rajta, és csak ésszel a bulizást! Ha ekiről van szó (feltételezem igen, hasonló tünetek a különféle adalékoktól, főleg a speedtől fordulnak elő, nem magától az MDMA-tól), figyej oda az összetételrr és fogyasztás előtt keress rá pillreportson!
500 mg az nagyon sok. ne csodálkozz.
nekem negyed elég 8-10 órára bőven.
Mig ekitől volt mindig depim, addig MDMA-tól semmi bajom, de én eszek közbe csokit, multi vitamin pakk..
AMi jóféle, 50 mg beveszel és már érzed, utába még rá 50-50 és csúcs több óráig, multkor nekem 120 mg elég volt 3 felé osztva.
Tehát ami ekit árulnak neten vagy utcán mind1.Azt belehet azonosítani nagyjából a kapszula alapján pillreportson vagy hasonló oldalon hogy mennyire erős stb
De azt senki se tudja megmondani hogy mivel van felütve sajnos akkor honnan tudod hogy tiszta mdma kapszulát kaptál ?
500 mg? ember, egyszer egy nagyobb dózis 200 mg+ kiütött. Tudod, amikor körbenézel, és a látásod nem bírja követni a fejed fordulását, ezért darabos a lép. Olyan mintha egy számítógépes játékot néznél, ami beszaggat éppen. El nem bírom képzelni mit adhat 500 mg. Bár aki rendszeresen tolja, az egy este alatt simán felszippant ennyit. (MDMA-t írtál, ezért feltételezem, hogy a kristályos porról beszélünk, és nem ekiről.)
De hogy a kérdésedre is válaszoljak, nyugi, semmi bajod nem lesz. A fogyasztást követő 1 hét a nehéz, utána már minden ok. Hagyd a xanaxot meg a többi moslékot. Helyette vegyél 5-HTP-t! Ez egy természetes cucc, és visszaállítja a lecsökkent szerotonin szintedet. (Amiatt vagy most rosszul)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!