Idegessegbe bele lehet halni?
Nagyon stresszes vagyok a parkapcsolatom miatt. Már csak azt akarom, hogy vége legyen, de nem tudom elengedni. Borzasztóan ideges vagyok, napok óta majd felrobbanok, uvoltozok, torok-zuzok, sírok, már hányok az idegtől és zsibbad az egész fejem meg a vegtagjaim. Nagyon meg vagyok ijedve. Sose éreztem meg ilyet. Kontorlallni tudom magam, de ami bennem zajlik azt nem tudom lecsillapitani. Nagyon félek, hogy agyverzest vagy infarktus kapok. Ugye ez nem lehetséges ennyitől?
A lényeg egyebkent az, hogy a párom mindent tőlem vár, ő otthon ul az anyjaekkal nem dolgozik, nem csinál semmit, nem tesz semmit a kapcsolatunkert, de engem folyamatosan ócsarol, feltekenykedik, meg szerinte én rontottam el mindent és jönnek a kifogasok, hogy amúgy ő nem is akar velem jövőt ezért meg azert, de ha el akarom hagyni akkor megkapom, hogy én soha nem akartam semmit amit nem bírok elviselni, hiszen én mindennel jobban akartam és ezt be akarom bizonyítani. Pedig belül tudom, hogy már minden tőlem telhetőt megtettem. Egyébként amikor együtt vagyunk akkor nagyon szép minden és tudom, hogy szeret engem csak lelkileg egy nagyon sérült emberről van szó és nem bírom elviselni azt se, hogy nem tudtam "megmenteni", hanem én is idáig sullyedtem.. Mostanra már nagyon tetozdott minden. Volt már valaki hasonló helyzetben? Hogy így érezte magát? Mi segített? El fog ez mulni?
Sajnálom, kemény lesz, de ez van.
A párod nem egy "lelkileg nagyon sérült ember", legalábbis nem olyan módon, ahogyan te gondolod. Ő egy bántalmazó, agresszív személy, aki EGYELŐRE még "csak" szavakkal és viselkedéssel bánt téged, de jó eséllyel előbb-utóbb fizikailag is fog, ha nem szakítod meg ezt a kapcsolatot.
Te most még elhiszed, hogy szeret téged, pedig ez nem igaz. Csak saját magát szereti, téged pusztán kihasznál.
Ha most megkérdeznéd tőle, hogy meg tudna-e ütni téged, fel lenne háborodva, hogy hogy jut eszedbe ilyen hülyeség, ő aztán soha... De a több évtizedes tapasztalatok a párkapcsolati erőszak kutatásában azt mutatják, amit írtam.
Összefoglalom röviden, amiket írtál:
1. mindent tőled vár
2. nem dolgozik
3. nem is csinál semmit
4. nem tesz semmit a kapcsolatért
--> Ezek már olyan negatívumok, amelyek be kell hogy kapcsolják a vészcsengőt bárkiben. Ez egy lusta, önző parazita, semmi más.
És ez még "nem elég", jönnek a párkapcsolati erőszak "kezdeti tünetei":
5. folyamatosan ócsárol (- azaz próbálja teljesen megsemmisíteni az önbizalmadat)
6. féltékenykedik (- mivel a TULAJDONÁNAK tekint, egyszerűen egy használati tárgynak, semmiképpen nem egyenrangú félnek, aminek pedig kellene)
7. mindig téged talál hibásnak (- szintén az önbizalmad lenullázása a cél, plusz hogy lelkileg teljesen összetörj)
8. érzelmi bántalmazás (nem akar közös jövőt --> ez után szokott az jönni, hogy "te úgyse kellenél senki másnak", és "örülj, hogy egyáltalán van valaki, aki elvisel"); plusz hibáztatás, felelősség hárítása stb., amikor te akarod otthagyni.
Az ilyeneknél a következő stádium az szokott lenni, hogy nem akarja, hogy elmenj nélküle bárhova is, pláne nem a barátaiddal (rokonaidhoz se), tehát a szociális kapcsolataid elvágása. Ez persze hosszabb folyamat, de a vége az, hogy tulajdonképpen a bántalmazott személynek senkije nem marad elérhető közelségben, akiben meg tudna bízni, és akitől segítséget tudna kérni, amikor már nagyon elfajultak a dolgok.
A verbális agressziót követni szokta a fizikai - lehet, hogy első néhány alkalommal még nem is üt meg konkrétan, "csak" fölédtornyosul vagy ököllel belevág a fejed mellett a falba...
Ne reménykedj, hogy ez véletlen. A következő alkalommal már téged fog megütni. Aztán még sokszor... És MINDIG, de MINDIG el fogja mondani, hogy TE VAGY A HIBÁS, mert TE HOZTAD KI BELŐLE a viselkedéseddel, és ha TE nem tetted volna ezt vagy azt, akkor ő nem ütött volna meg...
Aztán persze "megbánja", és egy ideig aránylag normálisan viselkedik, akár még pluszok is lesznek, kis ajándék, kis segítség, ez, az... A szakirodalom ezt hívja a "mézes hetek"-nek.
De ezek hamar elmúlnak, és jön a következő ütés/rúgás...
Addigra már lelkileg olyan állapotban leszel, hogy el fogod hinni, hogy tényleg te vagy a rossz, te viselkedtél rosszul, te adtál okot neki a verésre, hiszen te csak egy értéktelen senki vagy.
Ha el akarod hagyni, akkor jön a lelki terror, érzelmi zsarolás (pl. öngyilkossággal fenyegetőzés), vagy a fizikai bántalmazás.
Ha nem hiszel nekem, olvasgass egy kicsit a neten a párkapcsolati erőszakról.
És LÉPJ, de minél előbb, annál jobb.
Most azt írtad, akarod, hogy vége legyen, de "nem tudod elengedni". Én felfogni sem bírom, hogy egy ilyen lusta, önző, agresszív férfin mit lehet szeretni, mert ezeket a tulajdonságait biztosan nem. Úgyhogy tegyél meg magadnak egy szívességet: ne tápláld magadban a szerelmet a _régi emlékek_ iránt, "amikor még minden olyan szép volt", sem az iránt a férfi iránt, aki régen "még olyan más volt", olyan kis ártatlan, segítségre szoruló, akit "meg kell menteni". NEM a te feladatod "megmenteni" őt. Ezzel az elképzeléssel egy olyan koloncot vettél a nyakadba, amire már ráment az egészséged, és a helyzet egyre csak rosszabb lesz, ha nem szállsz ki időben.
Sokan elkövetik ezt a hibát, amit te is, hogy azt hiszik, az ő feladatuk és felelősségük valakinek a lelki sérüléseit enyhíteni, az abból fakadó következményeket csökkenteni, "kárpótolni" a szerencsétlent. NEM, nem a ti feladatotok, hanem SZAKEMBERÉ, pszichológusé vagy pszichiáteré. Laikus jóakarók csak belebukni szoktak ebbe.
A statisztikák szerint minden ötödik nő élt már bántalmazó kapcsolatban (vagy jelenleg is abban él), és Magyarországon hetente egy nőt öl meg a férje/élettársa/barátja. Ők sem a nagykéssel kezdték a kapcsolatot, hanem verbális és/vagy fizikai bántalmazással.
Szóval gondold át, olvasgass, és lépj. Ha kell, kérj segítséget, amíg még vannak barátaid, munkatársaid, rokonaid, akikre számíthatsz. Ha szakemberrel szeretnél beszélni, vannak ingyenes segélyvonalak, pl. a NANE honlapján is találsz.
Köszönöm a válaszokat!
Hiszek neked 4. Válaszoló, mert sajnos tényleg eléggé elfajultak már a dolgok és teljesen igazad van, minden pontosan így megy.
Tényleg véget kell vetnem ennek és saját magamat es az egeszsegemet előtérbe helyeznem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!