Hogy szedhetném kicsit össze magam?

Néhány hónapja szálltam ki egy közel 5 éves kapcsolatból. A fő kiváltó az volt, hogy borzasztóan beleszerettem egy másik nőbe, és ennek okán rájöttem, hogy az aktuális kapcsolatomban már rég nem ég a tűz.

Sajnos a hölgy is vonzódott hozzám, és képtelen voltam uralkodni magamon, elkezdtünk beszélgetni, rengeteget nevettünk, flörtölgettünk, egyik dolog követte a másikat... színt vallottunk egymásnak. (persze nem azonnal, ez kb 2 hónap alatt zajlott le).

Utána már nem volt megállás, elcsattant egy csók is.. aztán több... és éreztem hogy innen már nincs visszaút. A volt barátnőmmel szakítottam, viszont mivel albérletben laktunk, ezért még közel egy hónapig nem volt lehetőségünk szétköltözni.

Az exemet meg akartam kímélni a konkrét indoktól, de közben az új lánnyal szerettem volna alakítani a dolgokat, és ebből persze az lett ami ilyenkor szokott. Két szék közt a pad alatt végeztem.

De az a legrosszabb, hogy nem tudom mi történt. Nem bántam meg a szakítást, mert ha most nem nyitja fel a szemem ez az másik lány, akkor is előbb-utóbb ez lett volna a sorsa a korábbi kapcsolatomnak. Nagyon lapos volt, és már nem is pislákolt semmiféle tűz amit egyáltalán érdemes lett volna felpiszkálni. Talán soha nem is volt... Csak valahogy ezt nem akarta egyikünk se észrevenni. Békében váltunk el, azóta is beszélünk néha.

Viszont a másik nővel nagyon szerettem volna folytatni, mert olyan erős érzések alakultak ki bennem iránta, amit még soha nem tapasztaltam, és egy darabig úgy tűnt, ez kölcsönös. De nála mintha eltört volna, pont amikor végre bujkálás, meg sunyulás nélkül együtt lehettünk volna, ott elfáradt. Azóta is beszélünk, de nagyon keveset, és már az sem olyan. Nem nagyon jön össze egy találkozó sem, és érzem magamon hogy egyre jobban lecsúszom az életről. Elképesztő önbizalmam és magabiztosságom volt, amikor alakult a kapcsolatunk, mert még soha nem nézett rám úgy senki, ahogy ő. Soha nem éreztem hogy így vágyna rám bárki... aztán ez egyik pillanatról a másikra megszűnt, és mintha kirántották volna a lábam alól a talajt.

Azóta nem találom magam, az önbizalmamnak annyi... Nem gondoltam volna hogy ekkora hatással lehet rám valaki, de rettentően megzuhantam. Addig se jutok el vele, hogy beszélgessünk egy kicsit, ki se tudom deríteni mi történt és ettől apránként bekattanok...

Emellé jön az, hogy a munkahelyemen is teljesen haszontalannak érzem magam... egyedül fizetek egy albérletet amit ketten vettünk ki... zéró megtakarításom van, se cél se kilátás... egyszerűen annyira összejött most minden... még az alagutat se látom, nemhogy a fényt a végén...

Valahol azt érzem, talán ezzel büntet a sors, amiért kikacsintottam, és biztos megérdemlem. DE, félreértések elkerülése végett, én nem tindereztem, nem kerestem mást. Azt hittem természetes ennyi idő után, hogy átmegy megszokásba, és ha jól megvagyunk, akkor minek ugrálni. De a józan eszemen felülkerekedtek az érzéseim, és a vágyaim. Képtelen voltam kontrollálni.

Addig nem éreztem, hogy lehetne jobb kapcsolatom, amíg meg nem ismertem ezt a lányt. És mivel egy képzésen hozott össze vele az élet, így elkerülni sem tudtam.

Egyszerűen gyűlik bennem a feszültség, egyre ingerültebb vagyok... az érzéseim nem tompulnak... nem tudom hogy szálljak ki ebből, de egyre mélyebbre süllyedek. Mit tehetnék?