Ez depresszió? Ha nem, mi lehet? Nem szeretnék gyógyszereket szedni, hogyan oldhatnám meg?
Szóval
Az a helyzet, hogy még októberben szerelmes lettem valakibe. A dolog végig viszonzatlan maradt, de napi szinten beszéltünk, ami valamennyire “egyben tartott” engem. Aztán február közepén nagyjából minden kapcsolatom megszakadt az illetővel, én döntöttem úgy, hogy elengedem, gondoltam, ha nem beszélünk, biztos könnyebb lesz ezt megtenni.
Utána egy hónapig jobban éreztem magam, nyitott voltam új emberekre, és kevesebbet gondoltam már rá. Aztán április elején valamiért megint egyre többet. Azóta, vannak ugyan jobb napjaim, de majdnem minden nap úgy telik, hogy az iskolában, amíg leköt az osztálytársaimmal való beszélgetés illetve a tanórák, jól vagyok, aztán kilépek az iskolából, egyedül maradok a gondolataimmal és vége. Csak arra tudok gondolni, hogy nem vagyok elég jó annak a bizonyos embernek, meg senki másnak, mivel nincs sok barátom sem, és hogy mások mennyivel jobbak nálam.
Majdnem minden délután/este sírok, és szabadidőm nagyrészében nem csinálok semmit. Mert minek? Nem látom értelmet egy eddigi hobbimnak, de még a tanulásnak sem. Feleslegesnek érzem, hiszen ettől senki nem fog jobban szeretni, akkor meg minek? Folyton csalk aludni akarok, fáradt vagyok 10 óra alvás után is.
Aztán, hihetetlenül gyorsan telik az idő. Volt, hogy napok teltek el úgy, hogy nem csináltam kb semmit, és észre sem vettem. Kicsit olyan, mintha egy álomban ragadtam volna. Telik, telik az idő, de semmi nem változik, és sokszor nem értem, hogy repült már el ennyi idő azóta, hogy ez meg az a dolog megtörtént, mikor nekem az egész csak nehány hétnek tűnt, holott hónapokról van szó.
Hogy tudnék egyedül kiutat találni ebből?
Nem most kezdődött ez, sosem volt nagyon háromnál több barátom.
Általánosban is mindig én voltam az, akit piszkáltak meg kiközösítettek, még mindig nem értem, miért. Most már nincs ez (gimnazista vagyok, 16 éves), szimplán nem mutatnak felém különösebb érdeklődést.
Kitaláltam, hogy nem vagy tôbb 16-nál. Ebben a korban utálják magukat fôleg a lányok. Majd kinôvôd.
Mivel egyszerre hárommal kavarsz, a dolog nem lehet annyira vészes.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!