Mit kezdjek ezekkel az elviselhetetlen érzésekkel?

20 éves egyetemista lány vagyok. Tini koromban panikbeteg és depressziós voltam. Fogalmam sincs, hogy mi váltotta ki ezt. A családommal viszonylag minden rendben, a suliban nem bántottak, bár barátaim nem nagyon voltak, de nem azért, mert nem lehettek volna. Az én hibám volt. En nem találtam meg a közös hangot senkivel. Aztán volt egy időszak amikor láthatóan rendbe jöttem. 3 éve ismertem meg a páromat, egy év barátság után jottünk össze. Álomszerű volt az egész. Majd eleinte csak aprosagokon problémáztam és ő is, ezeket meg tudtuk oldani egyszerűen, de kb. Egy éve kifordultam onmagambol, annyira szeretem és minden időt vele akarok tölteni. Nyilván tudom, hogy ezt nem lehet és amikor egyszerre van dolgunk (munka, suli) akkor semmi bajom, de ha az van, hogy valamelyikunk otthon van a másiknak pedig van valami dolga akkor kiborulok, hogy nem egyidobe esik mindkettőnknek és együtt is lehetnénk, de nem, mert muszáj máshol lennünk és emiatt lehet aznap nem is tudunk találkozni. Mióta vele vagyok azóta ertekeltem át, hogy egyszer meghalunk és emiatt nem bírom, ha úgy érzem, hogy egy percet is elvesztegetunk. Mellesleg állandóan rettegek, hogy beteg lesz vagy, hogy én és elveszitjuk egymást mielott leelhettunk volna egy élétet. Hipochonder vagyok. Nem élünk együtt, dolgozok az egyetem mellett, és nem csak hétvégén mégis nagyon keveset keresek. Szeretnék munkahelyet váltani, de addig is úgy érzem, hogy szintén csakét elpocsekoljuk az időt. Ma estig dolgozik, én meg a hétvégén dolgozok mindket nap estig és kivagyok,hogy milyen szép az idő, mennyi mindent csinalhatnank és nem lehet. Ő is szenved egy dolog miatt. Mert ő pedig nagyon féltékeny típus, és ő ezt viseli nagyon nehezen, de ez más téma csak gondoltam megemlitem. De nem hiszem , hogy ez kozrejatszik abban, hogy ilyen vagyok