Szerintetek én miért nem úgy reagáltam mint ahogy ezt álltalában szokták a gyerekek?

Nehéz családi helyzetem volt - igazából még van - és ez igazából elég későn tudatososdott bennem. 14 éves voltam, amikor felkaptam a fejem, hogy jajajj itt ez tényleg nem normális.

A családom nem a leggazdagabb, sokszor volt, hogy lekapcsolták az áramot, és nem volt mit enni. Ezért Édesanyám naphosszat dolgozik, így nincs ideje rám. Igazából soha nem is volt. Régen haragudtam rá, de már sokkal jobban átlátom a helyzetet és nincs ellenséges érzésem iránta. Eléggé eltávolodtunk, és gyakorlatilag nekem nincs Anyukám, kire támaszkodhatnék.

Szüleim elváltak, és még régen belsőséges kapcsolatom volt Édesapámmal, de elég labilis egy ember. Sokszor megbántott, de semmit nem mutattam, hogy érdekelne. Azért jó volt, mert törődött velem valaki. Aztán elment kamionozni, és félévente ha 1-szer látom.

A nevelőapám pedig szexuálisan zaklatott közel 8 éven át. Olyan pici voltam, hogy fel se fogtam mi történik. Mivel ezzel szocializálódtam, nem gondoltam hatalmas bökkenőnek. Amit megtörtént egy incidens, el is felejtettem, bár akkor is rettenetesen kényelmetlen volt. Mivel nem tudtam fordulni egyik szülőmhöz se, egyedül voltam.

Ez mind 14 évesen tudatosodott bennem, és depressziós lettem. Minden nap zaklattak az élénken beugró emlékképek. Akkor nagyon amartam füvezni, meg cigiztem és ittam ha lehetett. Végül jött a suliváltás, és kiszakított ebből az egészből. Igazából alig pár hónapig és azt is kevés intenzivitással vettem részt ebben a társaságban.

Aztáb valami történt, de nem tudom mi. Nem iszok, pedig lehetőségem lenne, nem füvezek, pedig megtehetném, nem csinálok semmi olyasmit, mint azok a gyerekek akik hasonlókat átéltek. Gyakorlatilag felnőttem és tudatosabban élek. Miért nem sodródtam tovább? Ennek van valami racionális magyarázata? A többi hasonló múlttal rendelkező gyerekeket/tiniket miért, engem miért nem sodort el ez a megszokott viselkedészavar? Kivéve az agresszió. Az nálam is megvan, bár küzdöl ellene.

15/l