Mi mást tehetnék, ha nem érem el a céljaim, hiába is teszek meg értük minden tőlem telhetőt?

Nehéz, de sajnos tudomásul kell venni, hogy az élet sokszor kemény. :(

Tanulj, készülj az érettségire, ne gyötörd magad mással. És ha nem sikerül olyan jól, mint kellene, akkor se keseredj el, jövőre tehetsz javítót, vagy mehetsz szintemelőre. (Legalábbis pár éve még így volt, nem tudom, változott-e valami azóta.)

A családodnak tényleg jó lenne segíteni, de ezt úgy tedd, hogy ne menjen a saját életed rovására. Nem a te kötelességed teljes mértékben eltartani anyukádat, csak annyit segíts neki, amennyi még nem terhel meg túlságosan. Nehéz így kívülről, mert sok részletet nem ismerek, de tudom magamról, hogy az ember hajlamos olyan felelősséget magára venni, amit nem kellene. És ha esetleg anyukád tényleg olyan mértékben lebetegedne, hogy nem tud dolgozni, akkor nagy dilemma, hogy mi legyen... De józan ésszel átgondolva sem hinném, hogy egész életében neked kellene eltartanod. Törvény szerint egyébként pont a szülőnek kellene biztosítania a gyermeke tartását a tanulmányai alatt; de ez tartós/súlyos betegség esetén szerintem nem elvárható. Viszont a fordítottja sem, azaz hogy te lemondj az egyetemről. Szóval én azt mondom, ha sikerül bejutnod, akkor az legyen az első számodra. Ha nem sikerül, akkor próbálkozhatsz jövőre megint. Ha akkor sem, akkor kereshetsz valami hasonlót, vagy akár valami teljesen mást is, ami érdekel. Az a lényeg, hogy mindig legyen több terved is, ne egy lapra tegyél fel mindent. És mindig az adott helyzetnek megfelelően dönts és cselekedj.

De remélhetőleg azért nem a legrosszabb verzió fog bekövetkezni most sem, anyukád nem roppan össze, vagy ha mégis, akkor az nem végleges lesz... Szóval nézz kicsit bizakodóbban a jövőbe, ne csak a sötét árnyakat lásd. :)

Hát ha pszichológia szak akkor közelitsünk is arról az oldalról :)

Először is te nem a szüleid vagy. Nyilván nem mutattak jó példát, de gondolj arra, higy a te döntéseid a te életed.

Másodszor. Az egyetem nem olyan félelmetes rettenetes dolog mint az elsőre tűnik. Én harmadéves vagyok természettudományi karon tehát sok matek kémia fizika én ezekből kimondottam rossz voltam gimiben. Most mindjárt elvégzem az alapszakot. Az egyetem bizonyos szempontból könnyebb mint a középsuli.

Ha pedig eleged van az otthoni helyzetből egyenesen menj másik városba egyetemre, bár neü tudom hova valósi vagy, de ha pesti nem muszáj pesten maradni, a vidéki egyetemek legalább olyan jók. Menj koliba és elég havonta egyszer hazamenni. Persze ha vidéki vagy akkor megpróbálhatod Pestet is.

Harmadrészt, ne aggódj annyit a jövő miatt. Ez közhely de közelítsük meg máshogy: a félelmeink, görcseink nagyrésze fantázia, belemagyarázás. Tehát te találod ki és lehet valojában tökmás a valóság. Ki tudja mi lesz 2020-ban?

Képzeld el, hogy nem vesznek fel? Egyrészt ha megjelölsz három egyetemet egyre azért csak felvesznek és hidd el tökmindegy hogy ELTE PTE vagy épp SZTE. Ugyanazt fogod tanulni ugyanolyan minőségben.

De ha nem vesznek fel? Akkor vársz egy évet elmehetsz dolgozni, kipróbálhatod magad másban esetleg lehet, hogy tök más fele visz az élet és ott is jól fogod érezni magad.

Én pl. ha mai fejjel lennék végzős tuti nem mennék egyből egyetemre 1-2 évet kihagynék.

Légy nyitott mindenre és fogadd el ami jön. És persze tegyél meg mindent ami tőled telik. Akkor tudnod kell, hogy előbb-utóbb minden sikerülni fog.

Nekem volt olyan "szerencsém", hogy másodszorra sem vettek fel a egyetemre. Elsőre nem bántam, elmentem dolgozni külföldre és megkerestem az egyetemi tandíj/útiköltség/stb. árát és felkészültem teljesen egyedül egy közép nyelvérettségire. (Szinte a 0-ról indultam, mégis 90 % lett.) De néhány pont híján csak lecsúsztam... Most felvételizek harmadszorra ugyanarra a szakra. Ebből a nyelvérettségiből most fogok emeletezni. Nemrég jöttem haza külföldről, most mindennap kb. 8 órán át tanulom a nyelvet és segítek itthon. Közben pihenek egy kicsit, végre több időm van magamra. Rám is fér, kint kidolgoztam a beleimet, hogy egyetemre meglegyen a kellő pénz...

Ezzel az emelttel bőőőőven túlszárnyalom a ponthatárt, és remélhetőleg felvesznek. Szóval te se keseredj el, kicsit nézz jobban körül. Rengeteg lehetőség vesz körül, csak észre kell venni. És sose add fel! :)

Először is olyan célt kell választani, amit reális, hogy el is tudsz érni. Aztán ezt fel kell bontanod lépésekre. Pl amíg az osztályozók nincsenek meg, addig kár az egyetem miatt izgulni. Mindig csak a következő kis lépésre koncentrálj, ami csak rajtad múlik. A körülményekkel ne foglalkozz. Azok behatárolhatják, hogy milyen célt tűzöl ki, de ha az az adott körülményekhez képest egy reális cél, akkor onnantól kezdve már csak rajtad múlik, a külső tényezőkkel nem kell foglalkozni.

Úgyhogy először az első kis lépés, hogy egy tantárgyból jól felkészülj. Persze ezt is lehet kisebb lépésekre bontani, egy-egy témakör, egy-egy fejezet, stb. És ha egy ilyen kis lépés megvan, jön a következő, de előtte nem foglalkozol vele. És minden lépés legyen időhöz kötött. Határozd meg magadnak, hogy meddig kell elérned. És persze ahogy látod majd, hogy haladsz, lehet, hogy változni fog a célod. Lehet, hogy nagyon jól haladsz majd, és akár egy jobb szakra is jelentkezhetsz, de az is lehet, hogy elmaradsz a kitűzött kisebb céloktól, és akkor inkább egy könnyebb szakra jelentkezel, vagy akár halasztasz egy fél évet és dolgozol vagy tanulsz addig.

Most az érettségi a legfontosabb. Azon belül is, hogy a lehető legnyugodtabban indulj neki és készülj fel annyira, amennyire a jelenlegi helyzetben ez lehetséges. Semmi máson ne rágódj most - tudom, ez nagyon nehéz, de úgy tűnik, a távolabbi céljaidhoz ennek az elsődleges rész-célnak a teljesítésén keresztül vezet az út.

Ha az érettségi megvan, akkor már több irányba is indulhatsz. Először is, nem derül ki egyértelműen számomra, miért feltétlenül otthon szeretnél egyetemre menni? Tapasztalatom szerint külföldön (Anglia, Skócia pl. ha beszélsz angolul) nagyobb a választék pszichológia terén, és bekerülni sem olyan vérre menő harc, mint Magyarországon. Pláne, ha a mesterképzést már úgyis külföldön gondolod.

Én jelenleg Skóciában tanulok pszichológiát, jelenleg mesterképzésen vagyok, és noha ezért már fizetnem kell, itt kint egy alap melóból ezt meg tudom tenni. Egy dolgot bánok utólag, hogy nem jöttem ki már rögtön az érettségi után! Otthon csináltam meg az első diplomám, ami nem volt végül is olyan rossz döntés, de ha nem 28, hanem 20 évesen jövök ki, valamivel előrébb tartanék most.

No nem rábeszélni akarlak, csak egy lehetséges opciót vázolni.

A szüleid élete (de még a testvéreidé sem) NEM a te felelősséged. Jó dolog segíteni, ha tudsz, de nem azon az áron, ha te belerokkansz. Az utolsó soraid ugyanis aggodalommal töltenek el - azt sejtetik, nagyon sötéten látod a jövőt.

Ha az érettségi nem is úgy sikerül ahogy tervezted, ne keseredj el - ahogy mondtam, külföldön mások a követelmények, és még ha fizetned kell is, kivitelezhető a dolog. Ráadásul, otthon maradva is, úgy tudom, lehet javító vizsgát tenni utólag...? Néhány éve így volt legalábbis. Érdemes utánanézni, hisz ez legalább valamennyi terhet levesz a válladról.

Próbáld számba venni a különböző lehetőségeket, forgatókönyveket. Az élet nem egyenes vonal - nem ritka, hogy a nagy célok sokszor 10-20-30 év múlva teljesülnek, ha az van a lelkedbe írva.

Ugyan ez volt a problémám az egyetemen, de én rosszabb helyzetben voltam, mert árva vagyok. Szóval nyárikoli, diákmunka...

Én is mindig azon idegeskedtem, hogy reménytelen a helyzetem... egy időben jártam az egyetem pszichológusához, aki rávilágított arra, hogy eddig mit értem el és hogy ez adjon nekem reményt a jövőben..

Úgyhogy, ne terheld az agyad összevissza gondolkozással! Inkább készülj az érettségire! Évente több tízezer embernek sikerül felvételt nyerni valamely felsőoktatási intézménybe, nem vagy butább náluk!

#9:

Érdekes, amiket írtál és fölöttébb az, amit ajánlott a pszichológus, jó dolgok ezek, de amikor kétségbe van esve valaki, akkor sajnos nehéz erre összpontosítani. Szerintem aki tanul és dolgoznia is kell, vagy sok a nyomás rajta, az túlmegy ezen mind. Nekem is vannak ilyen időszakaim néha, bár elértem önállóan sok mindent, ami visszagondolva nem volt könnyű, mégis sikerült.

Én mindig azt gondoltam, hogy addig, amíg az ember nem találja meg azt az utat, amit járni szeretne, addig lesznek nyugtalan időszakai. Nekem most van egy célom, amit szeretnék elérni, és annyira erős a vágy, hogy végtelenül megnyugtat és tudom, hogy előbb-utóbb sikerül.