Pszichológushoz mentem, ez lehúzás?
2. vagyok:
továbbá lehet, hogy neked egy tesztet kitölteni gyorsabb lett volna, de akkor ki értékeli majd azt ki? annyi idő és pénz alatt, amennyi időbe neked a teszt megírása került?
Ezt hívják első interjúnak. Nem elég odamenned a problémáddal, hogy csókolom, tessék megjavítani, hanem fontos, hogy a szakember minél több információt megtudjon rólad, fel tudja tárni a problémád természetét ezáltal, és el tudja dönteni, egyáltalán tud-e neked segíteni, kompetens-e benne. Az pedig, hogy ez sincs ingyen, teljesen érthető, hiszen ott van benne az ideje és a képzettsége. Úgy tűnhet, hogy nem kell tudás ahhoz, hogy az ember ilyen kérdéseket tegyen fel - ehhez nem is kell annyira -, de tudni kell, milyen kérdések a fontosak, és az ezekre érkező válaszokkal kell tudni kezdeni valamit.
Szerződtetek már valamire? Jó eséllyel ez 2-3 alkalom után derül csak ki. Ha legközelebb mész, mondd el neki is a kétségeidet, és kérd meg, hogy avasson be a folyamat menetébe, hogy tisztán láss és ne érezd azt, hogy pazarlással telik az első x alkalom.
2.-3. vagyok
jah igen, meg hogy amiket kérdez, az lehet, hogy a válaszaidtól is függ, tehát nem egy előre gyártott tesztet tol a képed elé
Ez így szokott lenni...Van aki az első alkalomért több pénz kér, mint egy általános beszélgetésért.
Az a vicc, hogy fél évig jártam pszichológushoz, de nem tudott segíteni. Kis szünet után felkerestem egy tb-s pszichológust, aki 4 alkalom alatt rájött, hogy mi okozza a depressziómat, két hónap alatt kihozott belőle és most teljesen jól érzem magam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!